Zico szemszöge:
Ha bármi vagy bárki közénk is állt,vagy bármilyen kétely is merült fel köztünk,az most mind eltünt,hosszú szenvedélyes csókunkban. Most nem a veszekedésre gondoltam,nem az lett a beszélgetésünk vége,hogy arrogáns gazembernek nevez,majd "kidob" a lakásából.Nem tudtam másra gondolni csak arra,hogy Ő az enyém. Semmi másra nem vágytam jobban,mint arra,hogy ne kelljen elválnom tőle. Nem akarok veszekedni. Nem akarom,hogy újabb napokat töltsek nélküle. Egyszerűen csak szeretni akarom. Ölelni. Csókolni.
-Szeretlek! - suttogtam.
-Azt hiszem,én is...szeretlek! - szorosan magamhoz húztam.
-El sem hiszed mennyire boldoggá tettél. - sóhajtottam. A mosoly egy pillanatra sem tünt el arcomról.
Egész életemben arra vártam,hogy végre értelme legyen reggelenként felkelnem,akit őszintén,feltétel nélkül szerethetek,akire megéri időt szakítani. Most már nem fogom Kyungot üldözni,mert nincs értelme,JaeKyung engem szeret és nem őt,nekem csak ez számít!!
Kyung Szemszöge:
Nyitva volt az ajtó, ezért bementem,a konyha elé érve hallottam Zico hangját.Mindent bevallott neki. Szereti,és JaeKyung viszont szereti őt. Könnyeztem,pedig semmi olyan nem történt,egyszerűen csak...egyszerűen irigyeltem őt,irigyeltem,hogy volt bátorsága bevallania mindent. Bár nekem lenne ekkora bátorságom,de ahhoz,hogy bevalld valakinek,hogy a testvére vagy és eddig még csak felé sem néztél...na ehhez nagyobb bátorság kell.
-Kyung! - JaeKyung meglátott egy óvatlan pillanatomban.
-Én csak...jöttem megnézni hogy vagy. HyunA mondta nem vagy valami jól. - gyorsan letöröltem könnyeim. - De látom társaságod van. - sarkon fordultam,hogy menjek de JaeKyung utánam lépett és vállamra rakta kezét,felé fordultam. Leszorítottam szemhéjjam,nem akartam,hogy megmaradt könnyeim is lehulljanak.
-Kyung én...sajnálom. - mondta
Nem szóltam semmit,csak elindultam,becsuktam magam mögött az ajtót és ott hagytam őket. Semmi oka nem volt bocsánatot kérnie,nekem pedig semmi okom nem volt kérdőre vonni,vagy kioktatni.
Zico szemszöge:
-Menj utána! - ordított - JiHo,menj utána;kérlek.
-Túl teszi magát rajta. - magamhoz akartam őt ölelni,de nem engedte. Félvállról vettem a dolgot. Miért érdekelne engem Kyung szerelmi drámája?
Fel-alá járkált a lakásban,nagyon ideges volt. Vagy éppen az ablakon bámult ki,vagy türelmetlenül ült az asztalnál és várta,hogy Kyung visszahívja. Lesz egy pár nem fogadott hívása biztosan.
-Nem fogja felvenni. - mondtam - Mikor éppen magányra vágyik,mindig ezt teszi,az is valószínű,hogy ki kapcsolta. - megrántottam vállam
Felállt,mutató ujját fenyegetően felém emelte,szeme a sírástól arca az aggodalom és az idegesség miatt volt piros. Kezdett ijesztő lenni;volta képpen mindig ijesztő mikor mérges.
-Ha bármi baja esik Kyungnak... - kezdte,ahogy jött felém úgy hátráltam - Hacsak egy hajszála is meggörbül...Esküszöm Woo JiHo;esküszöm hogy kinyírlak!! - higgadtan beszélt de olyan dühvel a hangjában,amilyennek még sose hallottam.
Nevetnem kellett,egyrészt mert nem értem mire ekkora aggodalom,másrészt kínomban.
JaeKyung Szemszöge:
-Most pedig...szeded a lábad és megkeresed Kyungot! - mondtam
-Na szegezzünk csak le 1-2 dolgot. - szólalt meg végül ő is,az igazat megvallva nem erre a reakcióra számítottam. - Egy,hogy jössz te ahhoz,hogy így beszélj velem,ráadásul ilyen hangnemben? Kettő,az előbb velem smárolsz,majdhogynem az ágyadba rángatsz,aztán megjelnik Kyung és velem ordibálsz a hülyesége miatt? - nagyon mérges volt rám,de nekem legalább meg volt az okom rá. - Nehogy már én keresgessem. Chh,felnőtt ember,majd haza talál,ahogy eddig is. - nem szólt semmit csak magamra hagyott.
Elhagyatottotnak éreztem magam,amikor elviharzott,konkrétan fájt.
Nem tudtam kivel tudnék ilyenkor beszélni,hogy segítsen. Csak Zicoval és Kyungal tartom a kapcsolatot,a többieknek mégcsak a telefonszámát sem tudom. Csoda,hogy a nevüket megjegyeztem. Felhívtam HyunA-t,hogy adja meg JaeHyo számát,de egyenlőre nem szóltam neki a történtekről,ráérek később is elmagyarázni neki.
Azonnal tárcsáztam a számot.
-JaeHyo segítened kell... - sírtam el magam - Nem tudom mit tehetnék...Kyung eltünt,mert látott minket Zicoval,arról nem is beszélve,hogy vele ezek után összevesztünk és ő is elment. - gyorsan elhadartam mondani valóm és csak reméltem,hogy JaeHyo értett is belőle valamit.
-Figyelj,nyugodj meg. - mondta - Zicoval az előbb beszéltem ő már itthon van, - huh,nagy kő esett le a szívemről - ...de Kyungról már reggel óta nem tudunk semmit.
-Mond Ziconak.... - nagy levegőt vettem - mond meg neki,hogy sze...,vagyis sajnálom. - böktem ki végül.
-Rendben. - válaszolta - Most pedig pihenj le,van kulcsom,mindjárt ott vagyok. - ezzel letette.
-Hogy is tudnék megnyugodni ilyenkor? - hangosan gondolkodtam.
A lakásban járkáltam,próbáltam lekötni magam,míg JaeHyo ide ér. Teát főztem,majd kávét,a TV-t is bekapcsoltam,de 2 percnél tovább nem kötött le. Az ablakon bámultam kifelé és mikor megláttam JaeHyot kiszállni egy autóból elé mentem,vagyis inkább szaladtam. Ahogy megláttam karjaiba ugrottam,szorosan öleltem magamhoz és sírtam.
JaeHyo szemszöge:
-JaeKyung... - hagytam,hogy sírjon. Nem ismertem a dolgok hátterét és azt sem,hogy miért nem dönt már végre a két fiú között. Ha ez így megy tovább 8 ember fog tönkre menni ebbe,ők hárman és a banda.
-Öhm,saj-sajnálom JaeHyo. - szipogta - Az inged,összefoltoztam. - motyogta.
-Ugyan,semmi gond. - áh,ez nem fog kijönni,magamba szitkozódtam. A hátát simogattam,majd átkaroltam,ahogy mentünk fel az emeletre. - Elő fog kerülni Kyung. Nyugodj meg. - mondogattam.
-Nem,nem nyugszom meg. - ordította és kiszakította magát kezeim közül. Már kezdem érteni Zico mért van kiakadva mindig,ha összevesznek. A nők elviselhetetlenek. - Elegem van,érted? Elegem van abból,hogy Zico sosincs megelégedve velem,elegem van,hogy folyton veszekednem kell vele. - nem tudott nyugton maradni,járkált. Istenem,mikor mehetek már? Máshol jártak gondolataim. - Elegem van,hogy nem lehetek végre boldog. És mikor végre boldog lehetnék jön Kyung és én....én,fogalmam sincs miért reagálok rá így. - könnyek csíkozták be arcát. Nem tudom elviselni a síró,ordibáló nőket,ahogy a többi férfi sem. - És tudod mi a legrosszabb? - ült le a dohányzóasztalra a nappaliban. - Még mindig nem tudom hol a bátyám. De tudod,most már nem is érdekelne ha megtalálnám. - nevetett. Ez komoly hangulat ingadozás...erre vajon csak a nők képesek? - Ezzel pedig...elveszítek mindent...
-JaeKyung,nem adhatod fel! - letérdeltem elé. Omo,nagyon durván elfolyt a sminkje és azok a vörös szemek.
-Te ezt nem értheted. Sosem fogod megérteni!!
A szobájába ment és pedig jobbnak láttam ha magára hagyom. Még mindig nem tartoznak a kedvenceim közé a síró nők. Miért hiszik azt,hogy szépek mikor sírnak? Ez csak egy tévhit! Azt hiszem mára ez elég volt. JiHoval pedig van miről beszélnem...
