Mindig,mindenhol ott van (8.rész)

Zico szemszöge:

-Mit keresel itt? - kérdeztem újra.
-öhm,szórakozom.... - 'nyögdécselte' - De ugyanezt kérdezhetném én is tőled. - mondta - Zico,te követsz engem? - mérges lett.
-Te nem vagy normális JaeKyung. - kínomban felnevettem - Majd pont téged követlek...chhh. Attól,mert ilyen csinos lettél,nem kéne ennyire fent hordanod az orrod. - kacsintottam rá.
-Zicoooo,jössz már? - mondta nyájasan MinHee és kezeit hátulról nyakam köré fonta. Leráztam magamról kezeit. - Hát ez meg ki? - bújt elő hátam mögül - Dongsaeng,kopj le. Zico az enyém. - puszilta meg arcom.
-Ugyan kislány,neked csak JaeKyung... - kacsintott MinHeere. - De tudod mit...a tied lehet! - nevetett - Ja,és csak,hogy tudod szerintem jobban jársz ha hanyagolod őt...a szomorú tény,hogy nem csak te vagy az egyetlen lány az életében... - ment hozzá egész közel. Ha valakit megkéne fenyegetnem,biztos JaeKyungot kérném meg,hogy tegye meg helyettem. Elég profi ebben. - ....még meg kell küzdened a fél várossal,hogy csak te legyél neki. - szeme sarkából rám nézett,majd elindult.
-Mégis mit jelentsen ez Zico? - vont kérdőre.
-Ugyan,akadj már le rólam! - emeltem fel hangom - Komolyan azt hitted,hogy bármi is lesz köztünk? Szívecském először néz magadra,aztán arra a lányra,aki az előbb beszélt neked. - flegma voltam vele -  Ugye már látod a különbséget? - pénzt vágtam hozzá,elégedjen meg ennyivel.
-JaeKyung,JaeKyung várj meg! - indultam utána,de eltűnt a tömegben. MinHee elém állt,Istenem....kopjon már le.
- Azt hiszed,hogy a pénzeddel mindent elintézhetsz,hogy azzal mindent megoldasz...hát nem! - felpofozott,majd elment. Egyedül maradtam,JaeKyung faképnél hagyott és még az esti hancúrozásom is ugrott.


JaeKyung Szemszöge:

-Te mit keresel itt? - jobban nem is indulhatott volna az estém. Mindig ott van,ahol nem kéne lennie,minden pillanatom tönkre teszi. Ráadásul még a legújabb ringyójával is  összetűzésbe kerültem. Végül is jó volt szembe nézni az ellenféllel. De nem valami érdekes teremtés,egyszerűen még csak akadályt sem láttam benne. Eléggé kislányosan néz ki és viselkedik és még ő DongSaengez engem...vicces. Nem tudtam ehhez a jelenethez semmit sem fűzni,se energiám,se időm nincs JiHo hülyeségeire. Otthagytam őket,de amint hallottam JiHo estéjének annyi. Ha nem látom meg Hyunát italokkal a kezében,kínos nevetésben törtem volna ki az előbb történtekre gondolva.
-HyunA,menjünk! - álltam meg előtte. Meglepett arcot vágott,de nem tudtam neki elmondani,hogy miért akarok ilyen hirtelen távozni,mert az adrenalin szintem még mindig az egekben volt. Ha meg is próbáltam volna neki elmondani az úgy is csak makogásba végződne.
Nem nagyon akart eljönni és még a barátai is eljöttek,jól érezte magát. Felajánlottam neki,hogy maradhat,ha akar majd haza jövök taxival,de nem engedte,hogy taxizzak,ezért eljött velem. Otthon mindent elmondtam neki,hogy mi történt,ezért megértette,hogy miért akartam ilyen hirtelen haza jönni. Végül egyedül maradtam,HyunA haza ment,mert fáradt volt és ez látszott is rajta.
Már én is lefekvéshez készülődtem,lezuhanyoztam,fogat mostam és még új ágyneműt is húztam. De próbálkozásom,hogy hamarabb fekszem le,mert reggel korán kelek,kudarcba fulladt.
Köntösbe bújtam és ajtót nyitottam,nem kellett volna...
-Zico...vagyis JiHo,hagyj békén! - csuktam volna rá az ajtót,de oda tette lábát,majd belépett az ajtón. - Mit akarsz már megint? - kérdeztem,összefontam kezeim mellkasom előtt.
-Beszélni akarok veled. - mondta. Feleslegesen jött,részemről nem volt miről  beszélnünk. -Inkább bocsánatot kérni. - a földet kezdte bámulni.
-Chhh... - nevettem arcába - Azt mondtad,hogy nem fogsz tőlünk bocsánatot kérni. - mentem be a konyhába,utánam jött. Hogy lehettem olyan hülye,hogy beengedtem a lakásomba. De úgy éreztem,hogy ő is és én is megérdemlünk annyit,hogy ezt megtudjuk beszélni és adjunk egymásnak még egy esélyt. Bár,úgyis elszúrja,majd ezt is. - Akkor mond. - támaszkodtam neki a konyhapultnak.
-Nem tudom,hogy hol kezdjem.... - mondta. - Figyelj! Te vagy az egyetlen lány az életemben,aki iránt bármit is éreztem a 20 évem alatt. - vallotta be - A többi lány rajongtak és rajonganak értem,minden kívánságomat áhítva várják,mindent megtennének,hogy az övék legyek,akár egy éjszakával is beérnék,de egyikük sem érdekel annyira,mint te. - jött közelebb,és megfogta kezeim,de kihúztam őket kezéből és arrébb mentem. -  Benned látok valamit,valami vadat és megközelíthetetlent. Talán a tudat,hogy sose fogsz belém szeretni! Tisztában vagyok vele,hogy nem tekintesz rám úgy,mint egy férfire,hogy magasról teszel rám,a pénzemre és a kibaszott hírnevemre. - idegesebb lett,ahogy erről beszélt - Mégis beléd szerettem... - arcomba lógó hajtincsem fülem mögé rakta - Nem tudom mi vonz benned ennyire,talán az,hogy te vagy az egyetlen,aki nem rajongással nézel rám,talán az,hogy nem érdekel semmi,ami az enyém.Úgy tekintesz rám,mint egy átlagos,hétköznapi srácra a sok közül. De nem vagyok az...pedig néha annak örülnék a legjobban,ha az lehetnék. - mintha szomorúságot láttam volna szemeiben. Igaza volt egy átlagos srácot láttam benne,mert hiába az,aki én azt láttam benne,ami szeretett volna lenni. Szeretem őt,de mivel a tánctanára vagyok,így esélytelen,hogy bármi is legyen köztünk,és ezt ő is tudja. De vonz engem,egyszerre taszít és vonz magához.Ezért van az,hogy nem tudom mit érzek iránta,egyszerűen nem tudom eldönteni. Mikor ezzel az aranyos,'szerelemes' énjével vagyok,egyre jobban magába bolondít és olyankor egy életen át tudnék vele élni,de mikor a bunkó,flegma énje előjön,akkor nem tudom elviselni,ha a közelemben van,ha beszél hozzám,vagy csak rám néz. - ....mert valójában neked mindig is átlagos leszek,de a tudat,hogy közben mást gondolsz rólam,belülről darabokra tép szét. Ha nem látlak nem érzem magam egésznek,nem tudok reggel úgy felkelni,hogy tudom még mindig haragszol rám,a szívem szomorúan ver,ha boldog párokat látok kézen fogva sétálni,mert tudom,hogy nem szeretsz viszont. Szeretnélek moziba vinni,a legjobb éttermekbe,kézen fogva akarok sétálni veled,miközben a naplementét nézzük,vagy egyszerűen már csak az is elég lenne,ha otthon ülnék egymás karjaiban és csak egymásnak lennénk....mert szeretlek és tudnám,hogy te is engem. - szorított magához,majd elengedett - De te is ugyan azt gondolod,mint a többiek,hogy egy beképzelt,bunkó,öntelt hólyag vagyok,aki a pénze és a hírneve mögé rejtőzik. Mert ez így van...bujkálok. Senki nem ismer igazán,sose merem másoknak megmutatni az igazi énem,mert akkor mindenki rájönne a gyengéimre és akkor megtudnának bántani. Ezt nem akarom...nagyon nem. - nagyon sajnáltam őt. Én sose tudtam volna ilyen életet élni,bár egy csekély fájdalmát áttudtam érezni. Sose voltak igazi barátaim,vagy utáltak az iskolában,mert mindenki 'pénzes apuci elkényeztetett kislányának tartottak',vagy csak a pénze miatt barátkoztak velem. A családom volt az egyetlen,akikre mindig számíthattam és számíthatok! Szomorú,de sose voltak barátaim. - Bár mennyire is próbálok ez ellen tenni,hogy megszeresselek,egyszerűen nem megy. Rád gondolok,rólad álmodom éjszakánként,muszáj,hogy lássalak téged,megérintselek,vagy csak halljam a hangod. Nekem ezekre van szükségem,hogy egész legyek! - tudtam,vagyis gondoltam,hogy érez irántam valamit,de azt nem,hogy ennyire. - JaeKyung,nekem szükségem van rád!!!
Ezek után ki ne tudna neki megbocsájtani. Megcsókoltam....

Próbálni őt elfelejteni...sikertelenül (7.rész)

Kyung Szemszöge:

Este,ahogy JaeKyung kiment a szobából nagyon sokáig csak forgolódtam az ágyban. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam,hogy itt vagyok és hagyom,hogy a húgom,aki nem is tudja ki vagyok,ő ápol engem. Végül mégis elnyomott az álom,a picsába is,jó volt újra itt aludni.

Még tegnap kieszeltem ,hogy meglepem JaeKyungot valamivel,mondjuk egy reggelivel,de megelőzött engem. Az ágyam szélén ült egy tálcával a kezében,amin zabpehely volt és mellette tej. A legjobb reggeli...mindig ezt eszek reggelente,mert  folyton sietünk próbálni. Nagyon örültem,hogy ennyit kedveskedik nekem,pedig nem voltam beteg,csak volt egy szép nagy monokli a szemem alatt. Viszont most már nekem is tennem kéne valamit,amivel én kedveskedem neki.

-Igazán nem kellett volna. - mondtam rögtön.

-Ugyan. - legyintett kezével.

-Köszönöm.... - végig simítottam arcán. Elpirult. Megijedtem;lehet ezt nem kellett volna. Nem magamba akarom bolondítani,egyszerűen csak közel szeretnék lenni a húgomhoz.

JaeKyung kiszaladt a szobából,remélem nem miattam. Aztán hangos beszélgetést hallottam a földszintről,biztos a fiúk jöttek.

JaeHyo Szemszöge:

Még reggel próba előtt elmentünk Kyungért. Nem gondoltam volna,hogy Zico idáig megy el,hogy megüti Kyungot,de megtette. Ezért még biztos számolok Zicoval és szerintem a főnök is. Nem akartam,hogy JiHo-t kirúgják vagy valami baja legyen ebből,mert e-mellett jó leader és jó barát,de ezt nem folytathatja így.

-Így aztán lehet élni Hyung! - ugrott az ágyba fekvő helyzetbe P.O,ahogy beértünk a szobába.

-Maknae! - kiáltott rá Kyung nevetve,majd lelökte az ágyról,ahogy egy nagy puffanással ért földet.

-JaeKyung,JaeKyung. - ment oda hozzá és a fejét fogta. - Most engem is kényeztetsz,ugye? - majd befeküdt az ágyba. Kyung már az ágy szélén ült,ezért könnyen össze tudta borzolni P.O haját. - ...fáj. - nyafogta,de senki nem vett róla tudomást.

-Nem gondoltam volna,hogy JiHo ekkorát tud ütni. - ment közelebb MinHyuk és megtapogatta Kyung arcát,aki felszisszent,mivel még mindig fájhatott neki.

Lementünk a földszintre,ott beszélgettünk még pár szót. JaeKyung reggelit akart készíteni nekünk,hogy ne üres hassal menjünk próbálni,de lebeszéltük róla,eleget segített már nekünk.

-Köszönünk mindent. - mondta Taeil. - Holnap találkozunk! - megbeszéltük vele,hogy ma nem kell bejönnie,mert egész nap talpon volt Kyung miatt,biztos fáradt lehet.

JaeKyung Szemszöge:

Ahogy a fiúk elmentek megkönnyebbülve terültem el fotelemben. Húzós volt ez a két nap,igaz Kyung nem kért nagyon semmit,de szinte mindig mellette voltam vagy csináltam neki valamit,mert úgy gondoltam ez a minimum,hogy miattam került ilyen helyzetbe.

Csöngettek,azt hittem a fiúk hagytak itt valamit,ezért mosollyal az arcomon nyitottam ajtót.

-Na mit hagyta.... - kezdtem,de nem a fiúk voltak azok. - HyunA Unnie,mi történt? - hívtam be. Sírt,arca fekete volt elfojt sminkje miatt. A nappaliban 'ültettem le',míg vittem neki teát. Megdöbbenve hallgattam,amit mondott.

-Annyira sajnálom... - fogtam meg kezét,majd megöleltem. Valóban sajnáltam,hogy szakítottak HyunSeunggal,de az ő szerelmük úgyse lett volna teljes. - Ugyan,Unnie,kérlek ne sírj.

-De hát... - mondta,majd újra sírni kezdett.

-HyunA meddig fogsz még utána futni? Elhagyott téged,már nem vagytok együtt. Nem lehetsz mindig szomorú,mert olyat szeretsz,akit nem szabadna. El kell őt engedned,ha kell;végleg. - Zicora gondoltam,miközben erről beszéltem,mi még nem is vagyunk együtt,de már most elég viharos a kapcsolatunk. - Gyönyörű lány vagy,keress más valakit,valaki olyat,aki őszintén szeret téged és megbecsül,aki nem hanyagol el és mindig gondol rád. - talán durván érintette őt,amit mondtam neki,de muszáj felnyitnom a szemét.

-De JaeKyung,én őt szeretem. Te ezt nem tudod....nem tudod milyen,mikor egész nap azt várod,hogy végre lásd,még ha csak 1 percre is,mikor órákat készülődsz azért,hogy a legszebb legyél mellette,mikor várod hogy felhívjon,hogy keressen. Nem tudod milyen érzés,mikor kedvesemnek hív,vagy azt mondja 'szeretlek'. Te nem tudod milyen érzés,mikor akit szeretsz,magához ölel érzed az illatát,érzed,hogy milyen gyorsan ver a szíve,mikor megáll köztetek az idő és csak egymásnak vagytok. Mikor elváltok egymástól,nagyon nagy űr van a szívedben,pedig tudod hol van,mit csinál,kivel van. - szipogta - Én nem mással akarok lenni,hanem vele,mellette akarok gyönyörű lenni és mellette vagyok igazán szép. Azt szeretném,hogy megbecsüljön és végre jöjjön rá,hogy elbaszta,amit velem tett. - nagyon sajnáltam őt és nagyon szép volt,amit mondott,de tudtam,hogy HyunSeung nem az a fajta,aki ha dob egy lányt,akkor vissza csalja magához. 

- HyunA... - kezdtem - Igenis tudom,milyen érzés...Nem mutatom,nem beszélek róla,de ezzel ellentétben,szerelmes vagyok,őrülten szerelmes. Csak tudod megtanultam,hogy rejtsem el az érzéseim,ezért van az,hogy nem látsz sírni,vagy szomorúan,még csak azt sem,mikor rá gondolok és a szívem gyorsan ver és elpirulok,mert mélyen elrejtem magamban. - vallottam be - Mikor meglátom egyszerűen nem vagyok önmagam,és amikor a közelemben van,nem tudok uralkodni magamon,meg kell,hogy érintsem,hogy beszéljek hozzá. Mikor rám mosolyog és a világ legboldogabb emberének érzem magam,pedig lehet nem is miattam mosolyog. Mikor a szoba az ő bódító illatával van tele,de mégsem tudsz betelni vele,legszívesebben oda mennél hozzá és addig ölelnéd,amíg az illata teljesen bele nem ivódik az emlékezetedbe. De nem lehet....mert akkor rájönne mindenre,hogy annak ellenére,mennyi rossz dolgot tett,nem tudsz másra gondolni,nem tudsz másról beszélni,mert ő jár a fejedben. Mikor legszívesebben bevallanál neki mindent,hogy szereted,hogy mindig-mindenhol vele akarsz lenni,hogy akármit tesz vagy gondol,mindezek ellenére,csak ő kell neked. Mert kézen fogva sétálnál vele,kiülnél vele egy parkba és folyton csak csókolgatnád,a haját túrnád, és elmennél vele bárhova,még akkor is ha ez az embereknek nem tetszene. De ez nem érdekel....és miért mert,neked csak ő van,még ha mindenki más ellened is van. Mert igen,ezt érzem,csak nem mondom,de talán majd egyszer,talán mikor már biztosan tudom,hogy ő is engem akar-e,vagy hogy ő is ugyanazt érzi-e,mint én...de várok,várok a megfelelő pillanatra. Mert megéri... - kikerekedett szemekkel  bámult engem,szerintem még ő sem hitte el,amit mondtam,ahogyan én sem,de már nem bírtam magamban tartani,muszáj volt kiadnom magamból.

 - De akkor is én azt akarom,hogy kopogjon azon az ajtón egy csokor virággal a kezében és bocsánatot kérjen,hogy elhagyott engem. - törölgette szemeit,még jobban elkenve szemfestékét. Az az erős,magabiztos,gyönyörű,mindig élet vidám nő,akit a képernyőn látni...megtört. Nem láttam még őt így,de borzasztó volt,hogy ennyire megviselte.

-Minden lány ezt akarja,ahogyan én is,de ez hülyeség,nem fog visszajönni,ezt te is tudod! - néztem rá,fájdalmat láttam szemeiben. Talán nem így kellett volna vele beszélnem. - Hidd el nekem,nem bántani akarlak azzal,hogy így beszélek veled,de bíznod kell bennem és bíznod kell magadban,hogy erős vagy,talpra fogsz állni és boldog leszel nélküle is. - mondtam és mosolyra húzódott szám - Még ha néha össze is futsz vele,nem mutathatod neki,hogy mennyire fáj neked ez az egész. Csak mosolyogja magabiztosan az arcába. - tudom,hiába mondok most neki bármit is vagy akár fejre is állhatnék,nem figyelne rám. Annyira elmerült gondolataiba,hogy nem akartam megzavarni.

-Igazad van. - mondta. Felállt és lefojt könnyeit letörölte és mosoly került arcára. - Elvégre is,HyunSeung a múlt....már rég. - törődött bele. Remélem komolyan is gondolja,amit mondott és elfelejti őt. -  Most pedig,rendbe szedjük magunkat és este elmegyünk bulizni! Mindketten megfelejtkezünk ezekről a rossz fiúkról.  - jelentette ki.

-HyunA,reggel korán kell kelnem. Próbára megyek. - álltam fel én is.

-És? - nézett rám nagy szemeivel - Én is. - fogta meg kezem és az ajtó felé húzott.

-De most hova megyünk? -kérdeztem,majd táskámért nyúltam.

-Hát vásárolni,kozmetikushoz,fodrászhoz. Elviszlek a legjobb helyekre. - hadarta.

-Akkor csak elkísérni tudlak,még nem kaptam meg az első fizetésem és még a szüleim sem utalták a pénzem. - biggyesztettem le ajkaim. Alig voltam még itt 3 hónapja,szükségem van a szüleim támogatására,legalább addig,amíg nem állok lábra. Igaz pénzben nem volt hiány,mert apa egy elég nagy cég igazgatója,amiért meg is küzdött,de nem szerettem,ha a szüleim elkényeztettek,mint egyetlen lányukat. Egyrészt,ezért is jöttem el Busanból. Talpra kell állnom;egyedül!

-Butus,meghívtalak;fizetem! - koppintott orromra és nevetett.

Valóban olyan helyekre vitt el,ahová talán én órákat vártam volna,hogy bejussak,de ő csak rájuk köszönt és már bent is voltunk.

Zico Szemszöge:

Egyáltalán nem akartam bocsánatot kérni se JaeKyungtól se Kyungtól. Elég fájdalmat okoztak már nekem,ahhoz,hogy én könyörögjek bocsánatért. Arra viszont számíthatnak,hogy ezt nem fogom elfelejteni nekik.

Egész este egy lány riszálta magát nekem,eleinte zavart,de mikor már eleget ittam nem érdekelt. Nem volt jó nézni,hogy mindenki jól szórakozik én meg siratom magam,de ha ők jól érzik magukat és jó kedvűen buliznak,akkor én miért ne? Sose voltam az  a nagy bulikba járós,de valahogy el kell terelnem a figyelmem. Ez sikerült is...

A szemem egy gyönyörű lányon akadt meg,ahogy a tömeget pásztáztam. Nagyon csinos,nem volt olyan srác a tömegben,aki legalább 1x ne nézett volna rá. Sokáig csak figyeltem,háttal állt nekem,olyan pontosan és ügyesen mozgott a zenére,mintha egyáltalán nem zavarná,hogy eléggé mini az a szoknya,ami rajta van. Tökéletes alak,gyönyörű sötétbarna,majdnem fekete haja hullámokban omlott hátára,és azok a hosszú,formás lábak. Attól féltem,ha tovább nézem és nem teszek semmit elég kínos helyzetbe kerülök,férfias énem ismerve.

Lehúztam poharam tartalmát,felálltam és oda mentem hozzá. Hátulról hozzá simultam és fülébe suttogtam.

-Elképzeltem magunkat az ágyamban,meztelenül,körülbelül úgy ... - néztem órámra - ...5 perc múlva. - fogtam meg kezét,hogy szembe fordítsam magammal.

-Elég fordítva ülsz azon a lovon,ha azt hiszed,ezzel bárkit is feltudsz szedni. - mondta gyorsan,majd felém fordult.

-Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre.