Utálat,fájdalom (12.rész)

Kyung szemszöge: 

Sosem jöttem ki jól a szüleimmel,a családommal. Mindenki rossz szemmel nézett rám az utcán is. Az anyám egyenesen utál,az apám pedig csak elvisel,és a húgom....hát ő nem tud semmiről. Az iskolában is mindenki és minden JaeKyung körül forgott,nem barátkoztam felesleges lett volna. Senki sem áll szóba egy ilyennel,főleg egy olyan iskolában,ahova csak "neves" gyerekek járnak. A főiskola már más volt,2 külön iskolában kezdtünk. JaeKyung mentes évek,csodálatos volt. Nem kellett hallgatnom minden "cuki" dolgot róla,ott senki nem tudta ki vagyok és honnan jöttem,minden más volt. Főiskola után pedig el kellett jönnöm otthonról,rossz szemmel nézték,hogy otthon vagyok és hogyan bánok a húgommal. Szöulba jöttem. Mindenféle munkát elvállaltam,hogy fent tudjam tartani magam,a szüleim támogatása nélkül. Mindig is tehetséges voltam az éneklésben,így kiprobáltam magam,hogy állok helyt ebben. Elmentem a meghallgatásra,felvettek és most a Block B-hez tartozom. Senki nem tudja ki vagyok,honnan jöttem és miért. Talán így a legjobb.
Ilyen az élete egy törvénytelen gyereknek.

JaeKyung szemszöge: 

Csodálatos éjszaka volt,soha nem felejtem el,örökké emlékezni akarok erre. Én ki akarom ordítani a világnak,hogy szeretem őt,hogy akarom,ő az enyém és nem engedem el. Nevezzenek önzőnek,de így érzek,még akkor is ha JiHo nem,és ha csak azért mondott annyi szépet,hogy lefeküdjek vele. Ha így is lenne....pff,nem érdekel,boldoggá tett,míg ezt tette.Percekig néztem,ahogy aludt,olyan békés,annyira aranyos,ahh órákig tudnám nézni.
A konyhába mentem kávét főztem,fel kell,hogy ébredjek,kávé nélkül nem menne. A pultnak dőltem,néztem ki az ablakon és egy folytában mosolyogtam mióta felkeltem. Omo,fura dolgokat vált ki belőlem JiHo.
-Jó reggelt! - mondtam boldogan,mikor láttam lejönni őt a lépcsőn
-Ilyen korán? - szemeit dörzsölte. Bögréért nyúlt fejem felett,felé fordultam,csücsörítettem csókra várva. Átkarolt,majd megcsókolt. Minden reggelem így szeretném eltölteni.
-Elmegyünk reggelizni munka előtt? - háta mögé álltam,míg ő kávét öntött magának,átkaroltam derekát,fejem lapockájának döntöttem.
-Hova szeretnél menni,szerelmem? - kérdezte. 
Ahogy megbeszéltük elmentünk megreggelizni,majd a dormba mentünk,hogy JiHo is át tudjon öltözni.
- Sziasztok. - köszöntem hangosan. Gondoltam míg JiHo felmegy beszélgetek a fiúkkal. Senki sem válaszolt.Szét néztem a konyhában,nappaliban,sehol senki.
Zico hangját hallottam meg,amint ordítozik valakivel. Felmentem.
-Zico mi tör... - álltam meg mögötte,majd az előtte állóra néztem. - Kyung? - el sem hittem,hogy őt látom. Zico újra ordibált vele. - Fiúk,vigyétek innen Zicot,majd én beszélek Kyunggal. - mondtam,de végig Kyungot néztem. Nem történt semmi ezért a fiúkra néztem. - Azt mondtam vigyétek innen! Nem hallottátok? - ordítottam.

Kyung szemszöge:

Nem éreztem még ekkora utálatot a húgom felé,mint most.Szeretem őt,de ő tehet róla amiért így bánnak velem a szüleim.
-Kyung,hol voltál?  - kérdezte,miután a fiúk elmentek.
- Nem tartozom magyarázattal a tánc tanáromnak. - mondtam 
-Mi? - kérdezte meglepetten
-Szerintem jól hallottad. - nem tehetek róla az iránta érzett utálat,amit eddig elfojtottam magamban kezdett előtörni belőlem,mint mindig ha a szüleimmel beszéltem/találkoztam. Mindig éreztették velem,hogy törvénytelen gyerek vagyok. 
-Hú,te aztán megtudsz változni. Szóval most már,hogy ismerem ezt az éned is,beszéljünk nyíltan. - mondta. Nem változott semmit az évek során.

Zico szemszöge: 

Mikor a dormba értünk első utam a szobám felé vezetett,át kell öltöznöm. Kyung jött velem szembe az emeleten. Megállt előttem,olyan dühös voltam rá,ha tehettem volna ismét megütöm.
- Szóval,"haza" találtál? - kérdeztem - Hogy gondoltad? Eltűnsz szó nélkül,kihagysz annyi próbát,fellépést? - ordítottam 
-Időre volt szükségem. - válaszolta. Chh,milyen szánalmas.
-Oh,valóban? - kérdeztem élesen - Látod ott Taeilt? Elvesztette a legjobb barátját egy autó balesetben. - mutattam rá - Vagy MinHyuk annyi,de annyi mindenen ment keresztül gyermekkorában. Nézd csak,még sem futnak el,majd jönnek vissza,hogy "Bocs már,el kellett bújnom egy időre!" - mondtam - De tudod,ha ők csinálnák ezt,megérteném. 
-A Hyungod vagyok!! - megpofozott - Nem beszélhetsz velem így! - ordította - De ha azt akarod,hogy kirúgjanak,akkor jó úton haladsz.
JaeKyung állt be közénk. 
-Vigyétek innen Zicot. - mondta
-Nem,még nem fejeztem be. - U-Kwon és MinHyuk fogtak és letaszigáltak a lépcsőn.

JaeKyung szemszöge: 

-Szóval,most már,hogy ismerem ezt az éned is,beszéljünk nyíltan. - mondtam
-Kisebb gondom is nagyobb annál,hogy hallgassam az oktatását egy kislánynak. Jelenleg nincs ehhez hangulatom. - elakart menni,de keze után kaptam.
-Ugyan már,nem tudsz te semmit. - kezdtem - A te fájdalmad sehol sincs a többiekéhez képest. 
-A tiéd sem lehet nagyobb. - rám kacsintott - Könnyű gazdag családban,anyuci és apuci kicsi lányaként felnőni. 
-Oh,igen? - könnyek gyűltek szemembe,fájdalmas részt érintett meg. - Neked fogalmad sincs semmiről! Te nem tudod milyen mikor fáj lélegezni,mikor legszívesebben kiugranál az első autó elé. -ordítottam teli torokból,az egész ház visszhangzott - Nem tudsz te semmit. Nem tudod milyen olyan családban felnőni,ahol a szülök csak azért tömnek tele pénzzel és kényeztetnek el,hogy ne vedd észre,hogy sosincsenek otthon. Mikor a bátyád lelép és soha többet nem látod,nem hallasz felőle. Halvány lila gőződ nincs a világról. - törtek elő belőlem -  A te életed soha nem lesz és nem volt olyan,mint az enyém vagy bárki másé. Nem mindenkinek adatik meg az,ami neked;csak csettintesz és testőrök,szolgálók,inasok tömkelege vesz körbe. És még te beszélsz arról,hogy "könnyű gazdag családban felnőni"? - sírtam el magam - Igazad van,könnyű felnőni,de tudod a pénz nem boldogít. Nem ad tanácsokat,nem véd meg,nem olvas esti mesét, és nem ölel át ha félsz. - töröltem le könnyeim - Éled az életed anélkül,hogy bármiért is aggódnod kéne,vagy bármivel foglalkoznod. Egy valamihez értesz,egyik napról a másikra megváltozni és eltaposni másokat és hogyan tedd tönkre az érzéseiket és az állmaikat. - lenyugodtam, nem volt értelme ordibálnom vele - Ezek után nem merd azt mondani,hogy könnyű így felnőni,mert ahogyan te élsz az a könnyű. - böktem mellkasára - Nem mond azt,hogy nem könnyű az életed,mert nem így van. Ne merd sajnáltatni magad az én jelenlétemben,mert esküszöm,hogy megütlek téged. - mondtam teljes nyugodtsággal - Mert mikor ezeket mondod HAZUDSZ!!! - ezzel otthagytam őt. 
Hirtelen olyan fájdalmat éreztem a szívemben,mint mikor valaki elveszít egy olyan embert,aki közel áll hozzá,és szereti.....

2 testben 1 lélek (11.rész) [+16]

Zico szemszöge:

-De még az Inkigayoban sem voltunk,semmi fellépés.... - értetlenkedtem

-Épp ezért,ma mentek fellépni,aztán hónap végén turnéra mentek. - mondta - Most pedig menjetek próbálni,este felléptek. - utasított az igazgató

Mikor kijöttünk az irodájából mindannyian a begolyózás szélén álltunk. Mostanában nem kellett sehova mennünk,most meg itt állunk egy turné előtt. A tánccal jól álltunk hála JaeKyungnak,a dalok kész vannak,már csak 1-2 simítás kell,de ami a legjobban aggaszt,hogy még mindig nem tudom hol a fenében lehet Kyung.

-B*ssza meg. - préseltem ki összeszorított ajkaimon. Dühös voltam. Kyungra,az igazgatóra és mindenkire.

-Valahogy el kell érnünk Kyungot. - mondta MinHyuk

-Hallod,hogy ez hogy nem jutott eszembe. - mondtam élesen - Szerinted én miért akarok jelenleg kirohanni a világból

- Zico,nyugodj meg. - tette vállamra kezét JaeHyo - Nem mi tehetünk róla,így alakult.

Nem akartam nagyobb veszekedést kreálni,ezért otthagytam őket. Meg kell találnom Kyungot,és még azt sem tudom JaeKyungnak,hogy mondom el,hogy elutazom.

-Aish,persze,hogy pont most mikor kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. - mondtam ki hangosan

Majd nem láttam semmit.

-Na,ki vagyok? - egyre több meglepetést okoz nekem ez a nő. Gondoltam megviccelem kicsit.

-Chae Rin? Nem,öhm Jessica? 

-Neeem. - ez elég dühösnek hangzott,de még elviselhető volt,ezért játszottam tovább.

-Tudom már,te vagy az akit tegnap felszedtem abban a klubban....mi is volt a neve...

-Mi van? - fordított szembe magával,villámokat szort szeme

-Csak viccelődtem. - nyugtattam meg. Jobb kezem megfogta és hátra szorította,felszisszentem a hirtelen jött fájdalomtól. - Igazat mondtam. 

-Helyes. - elengedte karom

-Mikor tanultad ezt? - néztem rá 

-Hmmm,nem tudom... - adott egy puszit a számra,majd a táncterem felé ment. Teljesen lefagytam.

JaeKyung szemszöge:

-Te nem jössz? - fordultam vissza az ajtóból

-De; 1 perc és észhez térek. - mondta. Olyan jót nevettem rajta. Ha játék,hát legyen játék. 

Egész nap gyakoroltunk a fiúknak este fellépése lesz,profinak kell lenniük,sőt annál is jobbnak. Nagyon lelkesek voltak ma. Mindenki beleadott mindent. Fáradtan terültek el a padlón.

-Ha nem bánod.... - mondta U-Kwon és már le is vette pólóját. Omo,5 perccel később azon kaptam  magam,hogy U-Kwont bámulom és "csorog a nyálam". Az a test. Azok az izmok. El kell fordulnom. Zicora néztem,féltékeny szem párral találtam szembe magam. Ennyire feltűnő lettem volna? 

Se baj,álmodozni már csak szabad! 

-Noona,eljössz a fellépésre megnézni minket? - ült fel P.O

-Nem hiszem,hogy eltudok menni....

7-kor már a smink szobában  ültem a fiúkkal,igaz én csak figyeltem őket. Gyönyörűek lettek;szoktak ilyet mondani férfiakra is? Ha nem is,ők azok voltak... A színpad mellől néztem a fiúkat. Zico egy csókot nyomott arcomra mielőtt felment a színpadra,majd azt mondta szurkoljak nekik. Mindent jól csináltak,ügyesen megoldották azokat a részeket,ami Kyungé lett volna,tökéletes volt minden,a tánc,a dalok(ok),és elsősorban a fiúk. Lejöttek körbe vettek engem,ölelkeztünk,gratuláltam nekik,ők pedig megköszönték nekem,hogy segítettem nekik felkészülni. A többiek a dormba mentek JiHo pedig haza jött velem.

-Nagyon büszke vagyok rátok! - mondtam és egyenesen a konyhába mentem  - Nem vagy éhes?  - kérdeztem,felé fordultam,ott állt előttem,szeme csillogott,ahogy engem nézett.  Elvarázsolt. Visszafordultam a pulthoz. - Szóval? Kérsz valamit? 

-Amit kérnék azt te úgysem hagynád. - kajánul elvigyorodott

-Wow. - mondtam -  Milyen bátor! 

A szobámba mentem,hogy átöltözzek,húzom kicsit az agyát,ha már azon jár az esze. JiHo az ajtóban állt,de végi úgy tettem,mintha nem tudnám,hogy ott van. Meg kell tudnom mennyire tudja türtőztetni magát. Levettem a ruháim és az íróasztalom előtt lévő székre raktam őket,fehérneműben sétálgattam a szobában és kerestem a pizsamám.

Meglepett,de nem történt semmi. JiHo egy úriember?

Zico szemszöge:

Nem tudom mit akar JaeKyung és nem tudom miért csinálja,ha az elmondása szerint nem akar tőlem semmit?! Érdekes egy nő. Ahogy reggel se szó se beszéd megcsókolt,most pedig a vetkőzős jelenete,mi ütött belé? Őszintén? Nem akarom tudni,de amíg ezt csinálja kiélvezem a helyzetet. Sosem láttam még ezt a JaeKyungot,de tetszik. Én szeretem őt mindennel együtt. A visszahúzódó,csendes JaeKyungot,sőt még azt is,amikor ordítozok és engem hibáztat minden apróságért. Utál,majd szeret,játszik velem. Imádom az én Jégkirálynőm.
Ó,tudom,hogy ostobaság! Tudom,hogy csak egy "kislány",sőt cserfes,hisztis lány,de ha együtt vagyunk,én is csak egy buta kisfiú vagyok. Olyankor úgy érzem miénk a világ,nem félek senkitől és semmitől,nem bánthat senki. Csak ő létezik;csak ő és én. El vagyok varázsolva! Én....szerelmes vagyok! 
-Mi van köztünk?  - közel mentem hozzá,egész közel
-Barátság! - felelte 
- Ez barátság? - suttogtam,magamhoz húztam és megcsókoltam.
Az ágyra döntöttem és végig csókoltam testét,majd visszatértem ajkaihoz. Lehúzta rólam pólóm,majd nadrágom gombolta. Segítséggel,de végül az is lekerült. A fehérneműje az alsónadrágommal együtt valahol a földön landolt.
-Biztos vagy benne? - kérdeztem,bár azt hiszem,ha nemet mond már nem tudtam volna visszafogni magam. Nem válaszolt semmit. - Ezt igennek vettem. 

JaeKyung szemszöge: 

Nem a forróságot éreztem,ahol az ajka hozzám ért,hanem a tüzet...mind a harminckét alkalommal. Az államon,a puha arcomon,a haj tövemnél,a fülem alatt. 
Égési sebeket hagytak csókjai. 
-Ezt igennek vettem. - belém hatolt. 
Sokáig úgy gondoltam nem teszem meg,de mikor végre magamban éreztem őt tudtam,hogy  úgy sem tartott volna sokáig,hogy ne akarjam az ágyamban tudni őt. Sosem éreztem még ilyet. Vigyázott rám,azt hiszem bármit mondtam volna,azt ő úgy csinálja. Már-már úgy gondolom,hogy ez nem csupán szex volt,talán ezt már szeretkezésnek lehet nevezni? Amikor 2 ember,akik szeretik egymást,végre egymáséi lehetnek?Mikor lelkük összefonódik? Mert,ha igen,akkor azt hiszem mi szerelmeskedtünk.
Ledőlt mellém,levegő után kapkodott,verejték gyöngyözött homlokán,szem csillogott. JiHo valóban egy gyönyörű férfi,most hogy végig néztem rajta alaposan.  Mindenhol hibátlan. Az isten elég bőkezűen bánt vele,szó szerint. Felém fordult,megtámaszkodott könyökén,engem nézett.
-Köszönöm. - mondta,majd lágy csókot adott homlokomra. Közelebb húzódtam hozzá,majd elaludtam. 

Kyung szemszöge: 

-Ne,ne mondjatok neki semmit. - kérleltem szüleim - Azt se,hogy itt voltam,hogy ki vagyok,mit csinálok. Semmit! 
-El sem tudod képzelni mennyi fájdalmat okoztál neki azzal,hogy elmentél. - szólt közbe apa - Ha nem mondod el neki,majd elmondjuk mi. - tette hozzá 
-Ti voltatok akik elüldöztetek!! - álltam fel - Semmi közötök hozzá,hogy mikor tudja meg és mikor nem....
-Jobb lesz,ha most visszamész Szöulba. - mondta anya 
-Igazad van. Jobb lesz,ha soha többet nem jövök ide! - azzal otthagytam őket.

Tud még meglepetést okozni (10.rész)

Zico szemszöge:

Ránéztem és láttam,hogy nem mosolyog csak bámul maga elé. A szemei már nem csillognak a boldogságtól,mint azelőtt.  Az ajtó felé kapja tekintetét,ahogy az nyitódik,majd ismét belefeledkezik mindenbe. Már nem beszél minden lényegtelen dologról csak,azért hogy beszélhessen. Csak táncol,mozog a zenére szótlan. Nem oktat,nem dicsér,nem szól semmit. Semmi mást nem láttam arcán csak  reménytelenséget és kudarcot. Kudarcot vallott....maga ellen.

Fáradtan rogy le az egyik sarokba,üres tekintetét le sem veszi a padlóról. Mintha kinézett volna magának egy pontot,hogy azt nézhesse;biztosan azt sem tudja mi történik körülötte. Igazából máshol jár,egy olyan helyen ami csak az övé. Egy hely ahol egyedül van és senki nem bánthatja. Kizárja a külvilágot és csak némán ül.

Nem tudom mit tehetnék. Vajon ha oda megyek,milyen reakcióra kell számítanom? Minden variációt és lehetőséget végig gondoltam. Végül úgy döntök oda megyek hozzá.

-Jól vagy? - kérdezem

JaeKyung szemszöge:

-Jól vagyok. - hazudom,majd azt mondogatom magamnak: "Végy mély levegőt,csak most ne sírj!" Nem akartam ma senkivel beszélni,csak bejönni dolgozni,csendben meghúzni magam és haza menni. Egész nap azt vártam,hogy Kyunggal beszélni tudjak,de már napok óta nem láttam. Fogalmam sincs ő mit érezhet,de nem akarom,hogy valami baja essen...miattam.

Mire újra felnéztem Zico eltűnt,elég rosszul nézhetek ki,ráadásul nincs szüksége egy hisztis p*csára. MinHyuk és Taeil jöttek oda és elsegítettek. Elhívtak,hogy igyunk meg valamit,gondolom egy alapos elbeszélgetésben lesz részem. Ez,az amihez nem volt kedvem.

-JaeKyung,hogy vagy? - kérdezte MinHyuk

-Őszintén! - tette hozzá Taeil. Két kezemmel körbe fogtam a bögrében közölő kávét.

-Elveszítettem mindent. Mindent amim/akim volt. - tört ki belőlem - Képtelen vagyok bármit is csinálni,miközben az az érzés vesz körül,hogy mindjárt darabokra hull az életem. Nem tudok gondolkodni vagy odafigyelni bármire is. - dőltek belőlem a szavak -  és....és azt hiszem mindjárt elbőgöm magam....pedig nem történt semmi,ami miatt ezt kéne éreznem. - néztem,ahogy a forró gőz elhagyja bögrém és,ahogy a hab köröz a legtetején. Jelenleg még ez is megnyugtatónak tűnt.

-JaeKyung,fel a fejjel! - kezdte Taeil. - Erős nő vagy,erősebb mint azt te gondolod....De csak akkor,ha te azt úgy akarod. - szorította meg kezem,lágyan.

-De ez nem könnyű....borzasztó nehéz. - mondtam

-Persze,hogy nem az.... - folytatta MinHyuk - de meg kell értened az érzéseiden nem tudsz változtatni  egyik napról a másikra. Később is biztosan fogsz sírni akár apró,akár nagyobb dolgok miatt,később is lesz úgy,hogy azt érzed nem bírod tovább. - ahogy hallgattam a két fiút eljutottam oda,hogy megint feleslegesen érzem rosszul magam és,hogy ezen is túl teszem magam - De úgy kell tenned,mintha ez nem így lenne...és tudod miért?Mert ilyenkor az érzéseid nem tudod uralni,de a tetteid igen. Ez a fontos! 

-Köszönöm mindkettőtöknek. - mondtam. 

Féltem,hogy nem bírom már tovább,de ők segítettek nekem....azt hiszem.

Mikor haza értem csak ledőltem a kanapéra és élveztem,hogy végre feküdhetek. Mielőtt elaludtam volna letusoltam,fogat mostam és előkészítettem a holnapi ruhám,végül ágyba bújtam.

Soha nem aludtam még ilyen mélyen és ilyen jót. Nem akartam kinyitni a szemem,még aludni akartam,de dolgoznom kell. Felültem az ágyon és nyújtozkodtam,fejem automatikusan az ablak felé fordítottam,mint minden reggel. 

Sikítottam.

-Te,hogy? És mikor? - a kezem a mellkasom elé kaptam,majd próbáltam takarni magam a takaróval. Nem hittem,hogy jól látom,amit éppen látok.

Zico szemszöge:

Egész nap őt néztem,de csak távolról,hiányzott nekem,megakartam ölelni,hiszen nem valami boldogan váltunk el. MinHyuk és Taeil említették,hogy beszéltek vele és talán már jobban érzi magát.

Bátorságot vettem magamon,este elmentem hozzá és míg aludt bemásztam mellé. Hihetetlen,hogy olyan mélyen alszik,hogy nem vette észre.

-Van kulcsom. - mondtam,de még mindig nem nyitottam ki a szemem és feküdtem továbbra is. Visszarántottam őt az ágyba és egész közel húztam magamhoz. - Maradj nyugton,álmos vagyok. - egy ideig ellenkezett,majd feladta a küzdelmet - Jobb így nem? - nagyon lassan kinyitottam szemem és egy durcás pofival találtam szembe magam. Elmosolyodtam.

-Most meg mi ilyen vicces? 

- Édes vagy,mikor duzzogsz. - puszit nyomtam homlokára

Egyik pillanatban még küzdött,majd megnyugodott és úgy tűnt kezd felengedni az én jégkirálynőm,bal lábát átvetette derekamon. Wow,mondhatom meglepődtem,de mielőtt kettőt pisloghattam volna a földön voltam arccal lefelé és a karom JaeKyung fogta hátra. Mozdulni sem tudtam.

-Most mégis mi ez? - kérdeztem - Engedj el! 

-Mégis mit vártál?  Lányként egy fiús családban felnőni....hmmm,mondjuk úgy gyorsan meglehet tanulni egy's mást. - felnevetett. Ahogy próbáltam szabadulni egyre erősebben szorította hátra karom. Fel-fel ordítottam a fájdalomtól.

-ah,ah...ne ez fáj. 

-Nem hallom. - dőlt lentebb

-Jó....jó feladom. - nyögtem. - Nyertél! - engedett szorításán,de nem szállt le rólam. -Most mit fogsz tenni?

-Szerintem meg kéne,hogy kötözzelek,majd rendőrt hívni,hogy betörtél hozzám. - gondolkodott el

-Ugye most csak viccelsz? - kezdtem aggódni,hogy valóban megtenné

-Kéne? -nevetett,én pedig kihasználtam az alkalmat. Fordítottam pozicíonkon,bár én megadtam neki a lehetőséget,hogy a szemembe nézhessen. A hátán feküdt, ujjaimat összekulcsoltam az övével,hogy lent tudjam tartani kezeit a padlón.

- Kezd kényelmetlenné válni ez a helyzet,de egyben izgatóvá is. - szemét forgatta. Egyre közelebb hajoltam hozzá.

-Ha megmered tenni.... - mondta

Puszit nyomtam arcára,majd lassan felálltam és húztam magammal JaeKyungot is. Vártam,de nem kiabált az arcomba,nem ütött meg,nem pofozott fel,csak kisétált a nappaliba.

JaeKyung szemszöge:

-Most menj el,fáradt vagyok,fáj mindenem és dühös vagyok,hogy legyőztél. Később találkozunk. - hadartam el és kinyitottam az ajtót -  Ha,majd megint önmagam leszek,lekaplak a 10 körmödről,amiért ilyen helyzetbe hoztál.

-Drágám, te bármikor és bárhol lekaphatsz. - felelte elbűvölően,majd elment.

Miért teszi ezt mindig? Próbálok haragudni rá,de mikor ezt teszi egyszerűen nem tudok. Pedig sokszor megvolna az okom rá.