Zico szemszöge:
Ránéztem és láttam,hogy nem mosolyog csak bámul maga elé. A szemei már nem csillognak a boldogságtól,mint azelőtt. Az ajtó felé kapja tekintetét,ahogy az nyitódik,majd ismét belefeledkezik mindenbe. Már nem beszél minden lényegtelen dologról csak,azért hogy beszélhessen. Csak táncol,mozog a zenére szótlan. Nem oktat,nem dicsér,nem szól semmit. Semmi mást nem láttam arcán csak reménytelenséget és kudarcot. Kudarcot vallott....maga ellen.
Fáradtan rogy le az egyik sarokba,üres tekintetét le sem veszi a padlóról. Mintha kinézett volna magának egy pontot,hogy azt nézhesse;biztosan azt sem tudja mi történik körülötte. Igazából máshol jár,egy olyan helyen ami csak az övé. Egy hely ahol egyedül van és senki nem bánthatja. Kizárja a külvilágot és csak némán ül.
Nem tudom mit tehetnék. Vajon ha oda megyek,milyen reakcióra kell számítanom? Minden variációt és lehetőséget végig gondoltam. Végül úgy döntök oda megyek hozzá.
-Jól vagy? - kérdezem
JaeKyung szemszöge:
-Jól vagyok. - hazudom,majd azt mondogatom magamnak: "Végy mély levegőt,csak most ne sírj!" Nem akartam ma senkivel beszélni,csak bejönni dolgozni,csendben meghúzni magam és haza menni. Egész nap azt vártam,hogy Kyunggal beszélni tudjak,de már napok óta nem láttam. Fogalmam sincs ő mit érezhet,de nem akarom,hogy valami baja essen...miattam.
Mire újra felnéztem Zico eltűnt,elég rosszul nézhetek ki,ráadásul nincs szüksége egy hisztis p*csára. MinHyuk és Taeil jöttek oda és elsegítettek. Elhívtak,hogy igyunk meg valamit,gondolom egy alapos elbeszélgetésben lesz részem. Ez,az amihez nem volt kedvem.
-JaeKyung,hogy vagy? - kérdezte MinHyuk
-Őszintén! - tette hozzá Taeil. Két kezemmel körbe fogtam a bögrében közölő kávét.
-Elveszítettem mindent. Mindent amim/akim volt. - tört ki belőlem - Képtelen vagyok bármit is csinálni,miközben az az érzés vesz körül,hogy mindjárt darabokra hull az életem. Nem tudok gondolkodni vagy odafigyelni bármire is. - dőltek belőlem a szavak - és....és azt hiszem mindjárt elbőgöm magam....pedig nem történt semmi,ami miatt ezt kéne éreznem. - néztem,ahogy a forró gőz elhagyja bögrém és,ahogy a hab köröz a legtetején. Jelenleg még ez is megnyugtatónak tűnt.
-JaeKyung,fel a fejjel! - kezdte Taeil. - Erős nő vagy,erősebb mint azt te gondolod....De csak akkor,ha te azt úgy akarod. - szorította meg kezem,lágyan.
-De ez nem könnyű....borzasztó nehéz. - mondtam
-Persze,hogy nem az.... - folytatta MinHyuk - de meg kell értened az érzéseiden nem tudsz változtatni egyik napról a másikra. Később is biztosan fogsz sírni akár apró,akár nagyobb dolgok miatt,később is lesz úgy,hogy azt érzed nem bírod tovább. - ahogy hallgattam a két fiút eljutottam oda,hogy megint feleslegesen érzem rosszul magam és,hogy ezen is túl teszem magam - De úgy kell tenned,mintha ez nem így lenne...és tudod miért?Mert ilyenkor az érzéseid nem tudod uralni,de a tetteid igen. Ez a fontos!
-Köszönöm mindkettőtöknek. - mondtam.
Féltem,hogy nem bírom már tovább,de ők segítettek nekem....azt hiszem.
Mikor haza értem csak ledőltem a kanapéra és élveztem,hogy végre feküdhetek. Mielőtt elaludtam volna letusoltam,fogat mostam és előkészítettem a holnapi ruhám,végül ágyba bújtam.
Soha nem aludtam még ilyen mélyen és ilyen jót. Nem akartam kinyitni a szemem,még aludni akartam,de dolgoznom kell. Felültem az ágyon és nyújtozkodtam,fejem automatikusan az ablak felé fordítottam,mint minden reggel.
Sikítottam.
-Te,hogy? És mikor? - a kezem a mellkasom elé kaptam,majd próbáltam takarni magam a takaróval. Nem hittem,hogy jól látom,amit éppen látok.
Zico szemszöge:
Egész nap őt néztem,de csak távolról,hiányzott nekem,megakartam ölelni,hiszen nem valami boldogan váltunk el. MinHyuk és Taeil említették,hogy beszéltek vele és talán már jobban érzi magát.
Bátorságot vettem magamon,este elmentem hozzá és míg aludt bemásztam mellé. Hihetetlen,hogy olyan mélyen alszik,hogy nem vette észre.
-Van kulcsom. - mondtam,de még mindig nem nyitottam ki a szemem és feküdtem továbbra is. Visszarántottam őt az ágyba és egész közel húztam magamhoz. - Maradj nyugton,álmos vagyok. - egy ideig ellenkezett,majd feladta a küzdelmet - Jobb így nem? - nagyon lassan kinyitottam szemem és egy durcás pofival találtam szembe magam. Elmosolyodtam.
-Most meg mi ilyen vicces?
- Édes vagy,mikor duzzogsz. - puszit nyomtam homlokára
Egyik pillanatban még küzdött,majd megnyugodott és úgy tűnt kezd felengedni az én jégkirálynőm,bal lábát átvetette derekamon. Wow,mondhatom meglepődtem,de mielőtt kettőt pisloghattam volna a földön voltam arccal lefelé és a karom JaeKyung fogta hátra. Mozdulni sem tudtam.
-Most mégis mi ez? - kérdeztem - Engedj el!
-Mégis mit vártál? Lányként egy fiús családban felnőni....hmmm,mondjuk úgy gyorsan meglehet tanulni egy's mást. - felnevetett. Ahogy próbáltam szabadulni egyre erősebben szorította hátra karom. Fel-fel ordítottam a fájdalomtól.
-ah,ah...ne ez fáj.
-Nem hallom. - dőlt lentebb
-Jó....jó feladom. - nyögtem. - Nyertél! - engedett szorításán,de nem szállt le rólam. -Most mit fogsz tenni?
-Szerintem meg kéne,hogy kötözzelek,majd rendőrt hívni,hogy betörtél hozzám. - gondolkodott el
-Ugye most csak viccelsz? - kezdtem aggódni,hogy valóban megtenné
-Kéne? -nevetett,én pedig kihasználtam az alkalmat. Fordítottam pozicíonkon,bár én megadtam neki a lehetőséget,hogy a szemembe nézhessen. A hátán feküdt, ujjaimat összekulcsoltam az övével,hogy lent tudjam tartani kezeit a padlón.
- Kezd kényelmetlenné válni ez a helyzet,de egyben izgatóvá is. - szemét forgatta. Egyre közelebb hajoltam hozzá.
-Ha megmered tenni.... - mondta
Puszit nyomtam arcára,majd lassan felálltam és húztam magammal JaeKyungot is. Vártam,de nem kiabált az arcomba,nem ütött meg,nem pofozott fel,csak kisétált a nappaliba.
JaeKyung szemszöge:
-Most menj el,fáradt vagyok,fáj mindenem és dühös vagyok,hogy legyőztél. Később találkozunk. - hadartam el és kinyitottam az ajtót - Ha,majd megint önmagam leszek,lekaplak a 10 körmödről,amiért ilyen helyzetbe hoztál.
-Drágám, te bármikor és bárhol lekaphatsz. - felelte elbűvölően,majd elment.
Miért teszi ezt mindig? Próbálok haragudni rá,de mikor ezt teszi egyszerűen nem tudok. Pedig sokszor megvolna az okom rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése