Utálat,fájdalom (12.rész)

Kyung szemszöge: 

Sosem jöttem ki jól a szüleimmel,a családommal. Mindenki rossz szemmel nézett rám az utcán is. Az anyám egyenesen utál,az apám pedig csak elvisel,és a húgom....hát ő nem tud semmiről. Az iskolában is mindenki és minden JaeKyung körül forgott,nem barátkoztam felesleges lett volna. Senki sem áll szóba egy ilyennel,főleg egy olyan iskolában,ahova csak "neves" gyerekek járnak. A főiskola már más volt,2 külön iskolában kezdtünk. JaeKyung mentes évek,csodálatos volt. Nem kellett hallgatnom minden "cuki" dolgot róla,ott senki nem tudta ki vagyok és honnan jöttem,minden más volt. Főiskola után pedig el kellett jönnöm otthonról,rossz szemmel nézték,hogy otthon vagyok és hogyan bánok a húgommal. Szöulba jöttem. Mindenféle munkát elvállaltam,hogy fent tudjam tartani magam,a szüleim támogatása nélkül. Mindig is tehetséges voltam az éneklésben,így kiprobáltam magam,hogy állok helyt ebben. Elmentem a meghallgatásra,felvettek és most a Block B-hez tartozom. Senki nem tudja ki vagyok,honnan jöttem és miért. Talán így a legjobb.
Ilyen az élete egy törvénytelen gyereknek.

JaeKyung szemszöge: 

Csodálatos éjszaka volt,soha nem felejtem el,örökké emlékezni akarok erre. Én ki akarom ordítani a világnak,hogy szeretem őt,hogy akarom,ő az enyém és nem engedem el. Nevezzenek önzőnek,de így érzek,még akkor is ha JiHo nem,és ha csak azért mondott annyi szépet,hogy lefeküdjek vele. Ha így is lenne....pff,nem érdekel,boldoggá tett,míg ezt tette.Percekig néztem,ahogy aludt,olyan békés,annyira aranyos,ahh órákig tudnám nézni.
A konyhába mentem kávét főztem,fel kell,hogy ébredjek,kávé nélkül nem menne. A pultnak dőltem,néztem ki az ablakon és egy folytában mosolyogtam mióta felkeltem. Omo,fura dolgokat vált ki belőlem JiHo.
-Jó reggelt! - mondtam boldogan,mikor láttam lejönni őt a lépcsőn
-Ilyen korán? - szemeit dörzsölte. Bögréért nyúlt fejem felett,felé fordultam,csücsörítettem csókra várva. Átkarolt,majd megcsókolt. Minden reggelem így szeretném eltölteni.
-Elmegyünk reggelizni munka előtt? - háta mögé álltam,míg ő kávét öntött magának,átkaroltam derekát,fejem lapockájának döntöttem.
-Hova szeretnél menni,szerelmem? - kérdezte. 
Ahogy megbeszéltük elmentünk megreggelizni,majd a dormba mentünk,hogy JiHo is át tudjon öltözni.
- Sziasztok. - köszöntem hangosan. Gondoltam míg JiHo felmegy beszélgetek a fiúkkal. Senki sem válaszolt.Szét néztem a konyhában,nappaliban,sehol senki.
Zico hangját hallottam meg,amint ordítozik valakivel. Felmentem.
-Zico mi tör... - álltam meg mögötte,majd az előtte állóra néztem. - Kyung? - el sem hittem,hogy őt látom. Zico újra ordibált vele. - Fiúk,vigyétek innen Zicot,majd én beszélek Kyunggal. - mondtam,de végig Kyungot néztem. Nem történt semmi ezért a fiúkra néztem. - Azt mondtam vigyétek innen! Nem hallottátok? - ordítottam.

Kyung szemszöge:

Nem éreztem még ekkora utálatot a húgom felé,mint most.Szeretem őt,de ő tehet róla amiért így bánnak velem a szüleim.
-Kyung,hol voltál?  - kérdezte,miután a fiúk elmentek.
- Nem tartozom magyarázattal a tánc tanáromnak. - mondtam 
-Mi? - kérdezte meglepetten
-Szerintem jól hallottad. - nem tehetek róla az iránta érzett utálat,amit eddig elfojtottam magamban kezdett előtörni belőlem,mint mindig ha a szüleimmel beszéltem/találkoztam. Mindig éreztették velem,hogy törvénytelen gyerek vagyok. 
-Hú,te aztán megtudsz változni. Szóval most már,hogy ismerem ezt az éned is,beszéljünk nyíltan. - mondta. Nem változott semmit az évek során.

Zico szemszöge: 

Mikor a dormba értünk első utam a szobám felé vezetett,át kell öltöznöm. Kyung jött velem szembe az emeleten. Megállt előttem,olyan dühös voltam rá,ha tehettem volna ismét megütöm.
- Szóval,"haza" találtál? - kérdeztem - Hogy gondoltad? Eltűnsz szó nélkül,kihagysz annyi próbát,fellépést? - ordítottam 
-Időre volt szükségem. - válaszolta. Chh,milyen szánalmas.
-Oh,valóban? - kérdeztem élesen - Látod ott Taeilt? Elvesztette a legjobb barátját egy autó balesetben. - mutattam rá - Vagy MinHyuk annyi,de annyi mindenen ment keresztül gyermekkorában. Nézd csak,még sem futnak el,majd jönnek vissza,hogy "Bocs már,el kellett bújnom egy időre!" - mondtam - De tudod,ha ők csinálnák ezt,megérteném. 
-A Hyungod vagyok!! - megpofozott - Nem beszélhetsz velem így! - ordította - De ha azt akarod,hogy kirúgjanak,akkor jó úton haladsz.
JaeKyung állt be közénk. 
-Vigyétek innen Zicot. - mondta
-Nem,még nem fejeztem be. - U-Kwon és MinHyuk fogtak és letaszigáltak a lépcsőn.

JaeKyung szemszöge: 

-Szóval,most már,hogy ismerem ezt az éned is,beszéljünk nyíltan. - mondtam
-Kisebb gondom is nagyobb annál,hogy hallgassam az oktatását egy kislánynak. Jelenleg nincs ehhez hangulatom. - elakart menni,de keze után kaptam.
-Ugyan már,nem tudsz te semmit. - kezdtem - A te fájdalmad sehol sincs a többiekéhez képest. 
-A tiéd sem lehet nagyobb. - rám kacsintott - Könnyű gazdag családban,anyuci és apuci kicsi lányaként felnőni. 
-Oh,igen? - könnyek gyűltek szemembe,fájdalmas részt érintett meg. - Neked fogalmad sincs semmiről! Te nem tudod milyen mikor fáj lélegezni,mikor legszívesebben kiugranál az első autó elé. -ordítottam teli torokból,az egész ház visszhangzott - Nem tudsz te semmit. Nem tudod milyen olyan családban felnőni,ahol a szülök csak azért tömnek tele pénzzel és kényeztetnek el,hogy ne vedd észre,hogy sosincsenek otthon. Mikor a bátyád lelép és soha többet nem látod,nem hallasz felőle. Halvány lila gőződ nincs a világról. - törtek elő belőlem -  A te életed soha nem lesz és nem volt olyan,mint az enyém vagy bárki másé. Nem mindenkinek adatik meg az,ami neked;csak csettintesz és testőrök,szolgálók,inasok tömkelege vesz körbe. És még te beszélsz arról,hogy "könnyű gazdag családban felnőni"? - sírtam el magam - Igazad van,könnyű felnőni,de tudod a pénz nem boldogít. Nem ad tanácsokat,nem véd meg,nem olvas esti mesét, és nem ölel át ha félsz. - töröltem le könnyeim - Éled az életed anélkül,hogy bármiért is aggódnod kéne,vagy bármivel foglalkoznod. Egy valamihez értesz,egyik napról a másikra megváltozni és eltaposni másokat és hogyan tedd tönkre az érzéseiket és az állmaikat. - lenyugodtam, nem volt értelme ordibálnom vele - Ezek után nem merd azt mondani,hogy könnyű így felnőni,mert ahogyan te élsz az a könnyű. - böktem mellkasára - Nem mond azt,hogy nem könnyű az életed,mert nem így van. Ne merd sajnáltatni magad az én jelenlétemben,mert esküszöm,hogy megütlek téged. - mondtam teljes nyugodtsággal - Mert mikor ezeket mondod HAZUDSZ!!! - ezzel otthagytam őt. 
Hirtelen olyan fájdalmat éreztem a szívemben,mint mikor valaki elveszít egy olyan embert,aki közel áll hozzá,és szereti.....

2 testben 1 lélek (11.rész) [+16]

Zico szemszöge:

-De még az Inkigayoban sem voltunk,semmi fellépés.... - értetlenkedtem

-Épp ezért,ma mentek fellépni,aztán hónap végén turnéra mentek. - mondta - Most pedig menjetek próbálni,este felléptek. - utasított az igazgató

Mikor kijöttünk az irodájából mindannyian a begolyózás szélén álltunk. Mostanában nem kellett sehova mennünk,most meg itt állunk egy turné előtt. A tánccal jól álltunk hála JaeKyungnak,a dalok kész vannak,már csak 1-2 simítás kell,de ami a legjobban aggaszt,hogy még mindig nem tudom hol a fenében lehet Kyung.

-B*ssza meg. - préseltem ki összeszorított ajkaimon. Dühös voltam. Kyungra,az igazgatóra és mindenkire.

-Valahogy el kell érnünk Kyungot. - mondta MinHyuk

-Hallod,hogy ez hogy nem jutott eszembe. - mondtam élesen - Szerinted én miért akarok jelenleg kirohanni a világból

- Zico,nyugodj meg. - tette vállamra kezét JaeHyo - Nem mi tehetünk róla,így alakult.

Nem akartam nagyobb veszekedést kreálni,ezért otthagytam őket. Meg kell találnom Kyungot,és még azt sem tudom JaeKyungnak,hogy mondom el,hogy elutazom.

-Aish,persze,hogy pont most mikor kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. - mondtam ki hangosan

Majd nem láttam semmit.

-Na,ki vagyok? - egyre több meglepetést okoz nekem ez a nő. Gondoltam megviccelem kicsit.

-Chae Rin? Nem,öhm Jessica? 

-Neeem. - ez elég dühösnek hangzott,de még elviselhető volt,ezért játszottam tovább.

-Tudom már,te vagy az akit tegnap felszedtem abban a klubban....mi is volt a neve...

-Mi van? - fordított szembe magával,villámokat szort szeme

-Csak viccelődtem. - nyugtattam meg. Jobb kezem megfogta és hátra szorította,felszisszentem a hirtelen jött fájdalomtól. - Igazat mondtam. 

-Helyes. - elengedte karom

-Mikor tanultad ezt? - néztem rá 

-Hmmm,nem tudom... - adott egy puszit a számra,majd a táncterem felé ment. Teljesen lefagytam.

JaeKyung szemszöge:

-Te nem jössz? - fordultam vissza az ajtóból

-De; 1 perc és észhez térek. - mondta. Olyan jót nevettem rajta. Ha játék,hát legyen játék. 

Egész nap gyakoroltunk a fiúknak este fellépése lesz,profinak kell lenniük,sőt annál is jobbnak. Nagyon lelkesek voltak ma. Mindenki beleadott mindent. Fáradtan terültek el a padlón.

-Ha nem bánod.... - mondta U-Kwon és már le is vette pólóját. Omo,5 perccel később azon kaptam  magam,hogy U-Kwont bámulom és "csorog a nyálam". Az a test. Azok az izmok. El kell fordulnom. Zicora néztem,féltékeny szem párral találtam szembe magam. Ennyire feltűnő lettem volna? 

Se baj,álmodozni már csak szabad! 

-Noona,eljössz a fellépésre megnézni minket? - ült fel P.O

-Nem hiszem,hogy eltudok menni....

7-kor már a smink szobában  ültem a fiúkkal,igaz én csak figyeltem őket. Gyönyörűek lettek;szoktak ilyet mondani férfiakra is? Ha nem is,ők azok voltak... A színpad mellől néztem a fiúkat. Zico egy csókot nyomott arcomra mielőtt felment a színpadra,majd azt mondta szurkoljak nekik. Mindent jól csináltak,ügyesen megoldották azokat a részeket,ami Kyungé lett volna,tökéletes volt minden,a tánc,a dalok(ok),és elsősorban a fiúk. Lejöttek körbe vettek engem,ölelkeztünk,gratuláltam nekik,ők pedig megköszönték nekem,hogy segítettem nekik felkészülni. A többiek a dormba mentek JiHo pedig haza jött velem.

-Nagyon büszke vagyok rátok! - mondtam és egyenesen a konyhába mentem  - Nem vagy éhes?  - kérdeztem,felé fordultam,ott állt előttem,szeme csillogott,ahogy engem nézett.  Elvarázsolt. Visszafordultam a pulthoz. - Szóval? Kérsz valamit? 

-Amit kérnék azt te úgysem hagynád. - kajánul elvigyorodott

-Wow. - mondtam -  Milyen bátor! 

A szobámba mentem,hogy átöltözzek,húzom kicsit az agyát,ha már azon jár az esze. JiHo az ajtóban állt,de végi úgy tettem,mintha nem tudnám,hogy ott van. Meg kell tudnom mennyire tudja türtőztetni magát. Levettem a ruháim és az íróasztalom előtt lévő székre raktam őket,fehérneműben sétálgattam a szobában és kerestem a pizsamám.

Meglepett,de nem történt semmi. JiHo egy úriember?

Zico szemszöge:

Nem tudom mit akar JaeKyung és nem tudom miért csinálja,ha az elmondása szerint nem akar tőlem semmit?! Érdekes egy nő. Ahogy reggel se szó se beszéd megcsókolt,most pedig a vetkőzős jelenete,mi ütött belé? Őszintén? Nem akarom tudni,de amíg ezt csinálja kiélvezem a helyzetet. Sosem láttam még ezt a JaeKyungot,de tetszik. Én szeretem őt mindennel együtt. A visszahúzódó,csendes JaeKyungot,sőt még azt is,amikor ordítozok és engem hibáztat minden apróságért. Utál,majd szeret,játszik velem. Imádom az én Jégkirálynőm.
Ó,tudom,hogy ostobaság! Tudom,hogy csak egy "kislány",sőt cserfes,hisztis lány,de ha együtt vagyunk,én is csak egy buta kisfiú vagyok. Olyankor úgy érzem miénk a világ,nem félek senkitől és semmitől,nem bánthat senki. Csak ő létezik;csak ő és én. El vagyok varázsolva! Én....szerelmes vagyok! 
-Mi van köztünk?  - közel mentem hozzá,egész közel
-Barátság! - felelte 
- Ez barátság? - suttogtam,magamhoz húztam és megcsókoltam.
Az ágyra döntöttem és végig csókoltam testét,majd visszatértem ajkaihoz. Lehúzta rólam pólóm,majd nadrágom gombolta. Segítséggel,de végül az is lekerült. A fehérneműje az alsónadrágommal együtt valahol a földön landolt.
-Biztos vagy benne? - kérdeztem,bár azt hiszem,ha nemet mond már nem tudtam volna visszafogni magam. Nem válaszolt semmit. - Ezt igennek vettem. 

JaeKyung szemszöge: 

Nem a forróságot éreztem,ahol az ajka hozzám ért,hanem a tüzet...mind a harminckét alkalommal. Az államon,a puha arcomon,a haj tövemnél,a fülem alatt. 
Égési sebeket hagytak csókjai. 
-Ezt igennek vettem. - belém hatolt. 
Sokáig úgy gondoltam nem teszem meg,de mikor végre magamban éreztem őt tudtam,hogy  úgy sem tartott volna sokáig,hogy ne akarjam az ágyamban tudni őt. Sosem éreztem még ilyet. Vigyázott rám,azt hiszem bármit mondtam volna,azt ő úgy csinálja. Már-már úgy gondolom,hogy ez nem csupán szex volt,talán ezt már szeretkezésnek lehet nevezni? Amikor 2 ember,akik szeretik egymást,végre egymáséi lehetnek?Mikor lelkük összefonódik? Mert,ha igen,akkor azt hiszem mi szerelmeskedtünk.
Ledőlt mellém,levegő után kapkodott,verejték gyöngyözött homlokán,szem csillogott. JiHo valóban egy gyönyörű férfi,most hogy végig néztem rajta alaposan.  Mindenhol hibátlan. Az isten elég bőkezűen bánt vele,szó szerint. Felém fordult,megtámaszkodott könyökén,engem nézett.
-Köszönöm. - mondta,majd lágy csókot adott homlokomra. Közelebb húzódtam hozzá,majd elaludtam. 

Kyung szemszöge: 

-Ne,ne mondjatok neki semmit. - kérleltem szüleim - Azt se,hogy itt voltam,hogy ki vagyok,mit csinálok. Semmit! 
-El sem tudod képzelni mennyi fájdalmat okoztál neki azzal,hogy elmentél. - szólt közbe apa - Ha nem mondod el neki,majd elmondjuk mi. - tette hozzá 
-Ti voltatok akik elüldöztetek!! - álltam fel - Semmi közötök hozzá,hogy mikor tudja meg és mikor nem....
-Jobb lesz,ha most visszamész Szöulba. - mondta anya 
-Igazad van. Jobb lesz,ha soha többet nem jövök ide! - azzal otthagytam őket.

Tud még meglepetést okozni (10.rész)

Zico szemszöge:

Ránéztem és láttam,hogy nem mosolyog csak bámul maga elé. A szemei már nem csillognak a boldogságtól,mint azelőtt.  Az ajtó felé kapja tekintetét,ahogy az nyitódik,majd ismét belefeledkezik mindenbe. Már nem beszél minden lényegtelen dologról csak,azért hogy beszélhessen. Csak táncol,mozog a zenére szótlan. Nem oktat,nem dicsér,nem szól semmit. Semmi mást nem láttam arcán csak  reménytelenséget és kudarcot. Kudarcot vallott....maga ellen.

Fáradtan rogy le az egyik sarokba,üres tekintetét le sem veszi a padlóról. Mintha kinézett volna magának egy pontot,hogy azt nézhesse;biztosan azt sem tudja mi történik körülötte. Igazából máshol jár,egy olyan helyen ami csak az övé. Egy hely ahol egyedül van és senki nem bánthatja. Kizárja a külvilágot és csak némán ül.

Nem tudom mit tehetnék. Vajon ha oda megyek,milyen reakcióra kell számítanom? Minden variációt és lehetőséget végig gondoltam. Végül úgy döntök oda megyek hozzá.

-Jól vagy? - kérdezem

JaeKyung szemszöge:

-Jól vagyok. - hazudom,majd azt mondogatom magamnak: "Végy mély levegőt,csak most ne sírj!" Nem akartam ma senkivel beszélni,csak bejönni dolgozni,csendben meghúzni magam és haza menni. Egész nap azt vártam,hogy Kyunggal beszélni tudjak,de már napok óta nem láttam. Fogalmam sincs ő mit érezhet,de nem akarom,hogy valami baja essen...miattam.

Mire újra felnéztem Zico eltűnt,elég rosszul nézhetek ki,ráadásul nincs szüksége egy hisztis p*csára. MinHyuk és Taeil jöttek oda és elsegítettek. Elhívtak,hogy igyunk meg valamit,gondolom egy alapos elbeszélgetésben lesz részem. Ez,az amihez nem volt kedvem.

-JaeKyung,hogy vagy? - kérdezte MinHyuk

-Őszintén! - tette hozzá Taeil. Két kezemmel körbe fogtam a bögrében közölő kávét.

-Elveszítettem mindent. Mindent amim/akim volt. - tört ki belőlem - Képtelen vagyok bármit is csinálni,miközben az az érzés vesz körül,hogy mindjárt darabokra hull az életem. Nem tudok gondolkodni vagy odafigyelni bármire is. - dőltek belőlem a szavak -  és....és azt hiszem mindjárt elbőgöm magam....pedig nem történt semmi,ami miatt ezt kéne éreznem. - néztem,ahogy a forró gőz elhagyja bögrém és,ahogy a hab köröz a legtetején. Jelenleg még ez is megnyugtatónak tűnt.

-JaeKyung,fel a fejjel! - kezdte Taeil. - Erős nő vagy,erősebb mint azt te gondolod....De csak akkor,ha te azt úgy akarod. - szorította meg kezem,lágyan.

-De ez nem könnyű....borzasztó nehéz. - mondtam

-Persze,hogy nem az.... - folytatta MinHyuk - de meg kell értened az érzéseiden nem tudsz változtatni  egyik napról a másikra. Később is biztosan fogsz sírni akár apró,akár nagyobb dolgok miatt,később is lesz úgy,hogy azt érzed nem bírod tovább. - ahogy hallgattam a két fiút eljutottam oda,hogy megint feleslegesen érzem rosszul magam és,hogy ezen is túl teszem magam - De úgy kell tenned,mintha ez nem így lenne...és tudod miért?Mert ilyenkor az érzéseid nem tudod uralni,de a tetteid igen. Ez a fontos! 

-Köszönöm mindkettőtöknek. - mondtam. 

Féltem,hogy nem bírom már tovább,de ők segítettek nekem....azt hiszem.

Mikor haza értem csak ledőltem a kanapéra és élveztem,hogy végre feküdhetek. Mielőtt elaludtam volna letusoltam,fogat mostam és előkészítettem a holnapi ruhám,végül ágyba bújtam.

Soha nem aludtam még ilyen mélyen és ilyen jót. Nem akartam kinyitni a szemem,még aludni akartam,de dolgoznom kell. Felültem az ágyon és nyújtozkodtam,fejem automatikusan az ablak felé fordítottam,mint minden reggel. 

Sikítottam.

-Te,hogy? És mikor? - a kezem a mellkasom elé kaptam,majd próbáltam takarni magam a takaróval. Nem hittem,hogy jól látom,amit éppen látok.

Zico szemszöge:

Egész nap őt néztem,de csak távolról,hiányzott nekem,megakartam ölelni,hiszen nem valami boldogan váltunk el. MinHyuk és Taeil említették,hogy beszéltek vele és talán már jobban érzi magát.

Bátorságot vettem magamon,este elmentem hozzá és míg aludt bemásztam mellé. Hihetetlen,hogy olyan mélyen alszik,hogy nem vette észre.

-Van kulcsom. - mondtam,de még mindig nem nyitottam ki a szemem és feküdtem továbbra is. Visszarántottam őt az ágyba és egész közel húztam magamhoz. - Maradj nyugton,álmos vagyok. - egy ideig ellenkezett,majd feladta a küzdelmet - Jobb így nem? - nagyon lassan kinyitottam szemem és egy durcás pofival találtam szembe magam. Elmosolyodtam.

-Most meg mi ilyen vicces? 

- Édes vagy,mikor duzzogsz. - puszit nyomtam homlokára

Egyik pillanatban még küzdött,majd megnyugodott és úgy tűnt kezd felengedni az én jégkirálynőm,bal lábát átvetette derekamon. Wow,mondhatom meglepődtem,de mielőtt kettőt pisloghattam volna a földön voltam arccal lefelé és a karom JaeKyung fogta hátra. Mozdulni sem tudtam.

-Most mégis mi ez? - kérdeztem - Engedj el! 

-Mégis mit vártál?  Lányként egy fiús családban felnőni....hmmm,mondjuk úgy gyorsan meglehet tanulni egy's mást. - felnevetett. Ahogy próbáltam szabadulni egyre erősebben szorította hátra karom. Fel-fel ordítottam a fájdalomtól.

-ah,ah...ne ez fáj. 

-Nem hallom. - dőlt lentebb

-Jó....jó feladom. - nyögtem. - Nyertél! - engedett szorításán,de nem szállt le rólam. -Most mit fogsz tenni?

-Szerintem meg kéne,hogy kötözzelek,majd rendőrt hívni,hogy betörtél hozzám. - gondolkodott el

-Ugye most csak viccelsz? - kezdtem aggódni,hogy valóban megtenné

-Kéne? -nevetett,én pedig kihasználtam az alkalmat. Fordítottam pozicíonkon,bár én megadtam neki a lehetőséget,hogy a szemembe nézhessen. A hátán feküdt, ujjaimat összekulcsoltam az övével,hogy lent tudjam tartani kezeit a padlón.

- Kezd kényelmetlenné válni ez a helyzet,de egyben izgatóvá is. - szemét forgatta. Egyre közelebb hajoltam hozzá.

-Ha megmered tenni.... - mondta

Puszit nyomtam arcára,majd lassan felálltam és húztam magammal JaeKyungot is. Vártam,de nem kiabált az arcomba,nem ütött meg,nem pofozott fel,csak kisétált a nappaliba.

JaeKyung szemszöge:

-Most menj el,fáradt vagyok,fáj mindenem és dühös vagyok,hogy legyőztél. Később találkozunk. - hadartam el és kinyitottam az ajtót -  Ha,majd megint önmagam leszek,lekaplak a 10 körmödről,amiért ilyen helyzetbe hoztál.

-Drágám, te bármikor és bárhol lekaphatsz. - felelte elbűvölően,majd elment.

Miért teszi ezt mindig? Próbálok haragudni rá,de mikor ezt teszi egyszerűen nem tudok. Pedig sokszor megvolna az okom rá.

Elmúlik....(9.rész)

Zico szemszöge:

Ha bármi vagy bárki közénk is állt,vagy bármilyen kétely is merült fel köztünk,az most mind eltünt,hosszú szenvedélyes csókunkban. Most nem a veszekedésre gondoltam,nem az lett a beszélgetésünk vége,hogy arrogáns gazembernek nevez,majd "kidob" a lakásából.Nem tudtam másra gondolni csak arra,hogy Ő az enyém. Semmi másra nem vágytam jobban,mint arra,hogy ne kelljen elválnom tőle. Nem akarok veszekedni. Nem akarom,hogy újabb napokat töltsek nélküle. Egyszerűen csak szeretni akarom. Ölelni. Csókolni.
-Szeretlek! - suttogtam.
-Azt hiszem,én is...szeretlek! - szorosan magamhoz húztam.
-El sem hiszed mennyire boldoggá tettél. - sóhajtottam. A mosoly egy pillanatra sem tünt el arcomról.
Egész életemben arra vártam,hogy végre értelme legyen reggelenként felkelnem,akit őszintén,feltétel nélkül szerethetek,akire megéri időt szakítani. Most már nem fogom Kyungot üldözni,mert nincs értelme,JaeKyung engem szeret és nem őt,nekem csak ez számít!!

Kyung Szemszöge:

Nyitva volt az ajtó, ezért bementem,a konyha elé érve hallottam Zico hangját.Mindent bevallott neki. Szereti,és JaeKyung viszont szereti őt. Könnyeztem,pedig semmi olyan nem történt,egyszerűen csak...egyszerűen irigyeltem őt,irigyeltem,hogy volt bátorsága bevallania mindent. Bár nekem lenne ekkora bátorságom,de ahhoz,hogy bevalld valakinek,hogy a testvére vagy és eddig még csak felé sem néztél...na ehhez nagyobb bátorság kell.
-Kyung! - JaeKyung meglátott egy óvatlan pillanatomban.
-Én csak...jöttem megnézni hogy vagy. HyunA mondta nem vagy valami jól. - gyorsan letöröltem könnyeim. - De látom társaságod van. - sarkon fordultam,hogy menjek de JaeKyung utánam lépett és vállamra rakta kezét,felé fordultam. Leszorítottam szemhéjjam,nem akartam,hogy megmaradt könnyeim is lehulljanak.
-Kyung én...sajnálom. - mondta
Nem szóltam semmit,csak elindultam,becsuktam magam mögött az ajtót és ott hagytam őket. Semmi oka nem volt bocsánatot kérnie,nekem pedig semmi okom nem volt kérdőre vonni,vagy kioktatni.

Zico szemszöge:

-Menj utána! - ordított - JiHo,menj utána;kérlek.
-Túl teszi magát rajta. - magamhoz akartam őt ölelni,de nem engedte. Félvállról vettem a dolgot. Miért érdekelne engem Kyung szerelmi drámája?
Fel-alá járkált a lakásban,nagyon ideges volt. Vagy éppen az ablakon bámult ki,vagy türelmetlenül ült az asztalnál és várta,hogy Kyung visszahívja. Lesz egy pár nem fogadott hívása biztosan.
-Nem fogja felvenni. - mondtam - Mikor éppen magányra vágyik,mindig ezt teszi,az is valószínű,hogy ki kapcsolta. - megrántottam vállam
Felállt,mutató ujját fenyegetően felém emelte,szeme a sírástól arca az aggodalom és az idegesség miatt volt piros. Kezdett ijesztő lenni;volta képpen mindig ijesztő mikor mérges.
-Ha bármi baja esik Kyungnak... - kezdte,ahogy jött felém úgy hátráltam - Hacsak egy hajszála is meggörbül...Esküszöm Woo JiHo;esküszöm hogy kinyírlak!! - higgadtan beszélt de olyan dühvel a hangjában,amilyennek még sose hallottam. 
Nevetnem kellett,egyrészt mert nem értem mire ekkora aggodalom,másrészt kínomban.

JaeKyung Szemszöge:

-Most pedig...szeded a lábad és megkeresed Kyungot! - mondtam
-Na szegezzünk csak le 1-2 dolgot. - szólalt meg végül ő is,az igazat megvallva nem erre a reakcióra számítottam. - Egy,hogy jössz te ahhoz,hogy így beszélj velem,ráadásul ilyen hangnemben? Kettő,az előbb velem smárolsz,majdhogynem az ágyadba rángatsz,aztán megjelnik Kyung és velem ordibálsz a hülyesége miatt? - nagyon mérges volt rám,de nekem legalább meg volt az okom rá. - Nehogy már én keresgessem. Chh,felnőtt ember,majd haza talál,ahogy eddig is. - nem szólt semmit csak magamra hagyott.
Elhagyatottotnak éreztem magam,amikor elviharzott,konkrétan fájt.
Nem tudtam kivel tudnék ilyenkor beszélni,hogy segítsen. Csak Zicoval és Kyungal tartom a kapcsolatot,a többieknek mégcsak a telefonszámát sem tudom. Csoda,hogy a nevüket megjegyeztem. Felhívtam HyunA-t,hogy adja meg JaeHyo számát,de egyenlőre nem szóltam neki a történtekről,ráérek később is elmagyarázni neki. 
Azonnal tárcsáztam a számot.
-JaeHyo segítened kell... - sírtam el magam - Nem tudom mit tehetnék...Kyung eltünt,mert látott minket Zicoval,arról nem is beszélve,hogy vele ezek után összevesztünk és ő is elment. - gyorsan elhadartam mondani valóm és csak reméltem,hogy JaeHyo értett is belőle valamit.
-Figyelj,nyugodj meg. - mondta - Zicoval az előbb beszéltem ő már itthon van, - huh,nagy kő esett le a szívemről - ...de Kyungról már reggel óta nem tudunk semmit.
-Mond Ziconak.... - nagy levegőt vettem - mond meg neki,hogy sze...,vagyis sajnálom. - böktem ki végül.
-Rendben. - válaszolta - Most pedig pihenj le,van kulcsom,mindjárt ott vagyok. - ezzel letette.
-Hogy is tudnék megnyugodni ilyenkor? - hangosan gondolkodtam.
A lakásban járkáltam,próbáltam lekötni magam,míg JaeHyo ide ér. Teát főztem,majd kávét,a TV-t is bekapcsoltam,de 2 percnél tovább nem kötött le. Az ablakon bámultam kifelé és mikor megláttam JaeHyot kiszállni egy autóból elé mentem,vagyis inkább szaladtam. Ahogy megláttam karjaiba ugrottam,szorosan öleltem magamhoz és sírtam.

JaeHyo szemszöge:

-JaeKyung... - hagytam,hogy sírjon. Nem ismertem a dolgok hátterét és azt sem,hogy miért nem dönt már végre a két fiú között. Ha ez így megy tovább 8 ember fog tönkre menni ebbe,ők hárman és a banda.
-Öhm,saj-sajnálom JaeHyo. - szipogta - Az inged,összefoltoztam. - motyogta. 
-Ugyan,semmi gond. - áh,ez nem fog kijönni,magamba szitkozódtam. A hátát simogattam,majd átkaroltam,ahogy mentünk fel az emeletre. - Elő fog kerülni Kyung. Nyugodj meg. - mondogattam.
-Nem,nem nyugszom meg. - ordította és kiszakította magát kezeim közül. Már kezdem érteni Zico mért van kiakadva mindig,ha összevesznek. A nők elviselhetetlenek. - Elegem van,érted? Elegem van abból,hogy Zico sosincs megelégedve velem,elegem van,hogy folyton veszekednem kell vele. - nem tudott nyugton maradni,járkált. Istenem,mikor mehetek már? Máshol jártak gondolataim. - Elegem van,hogy nem lehetek végre boldog. És mikor végre boldog lehetnék jön Kyung és én....én,fogalmam sincs miért reagálok rá így. - könnyek csíkozták be arcát. Nem tudom elviselni a síró,ordibáló nőket,ahogy  a többi férfi sem.  - És tudod mi a legrosszabb? - ült le a dohányzóasztalra a nappaliban. - Még mindig nem tudom hol a bátyám. De tudod,most már nem is érdekelne ha megtalálnám. - nevetett. Ez komoly hangulat ingadozás...erre vajon csak a nők képesek? - Ezzel pedig...elveszítek mindent...
-JaeKyung,nem adhatod fel! - letérdeltem elé. Omo,nagyon durván elfolyt a sminkje és azok a vörös szemek.
-Te ezt nem értheted. Sosem fogod megérteni!!
A szobájába ment és pedig jobbnak láttam ha magára hagyom. Még mindig nem tartoznak a kedvenceim közé a síró nők. Miért hiszik azt,hogy szépek mikor sírnak? Ez csak egy tévhit! Azt hiszem mára ez elég volt. JiHoval pedig van miről beszélnem...

Mindig,mindenhol ott van (8.rész)

Zico szemszöge:

-Mit keresel itt? - kérdeztem újra.
-öhm,szórakozom.... - 'nyögdécselte' - De ugyanezt kérdezhetném én is tőled. - mondta - Zico,te követsz engem? - mérges lett.
-Te nem vagy normális JaeKyung. - kínomban felnevettem - Majd pont téged követlek...chhh. Attól,mert ilyen csinos lettél,nem kéne ennyire fent hordanod az orrod. - kacsintottam rá.
-Zicoooo,jössz már? - mondta nyájasan MinHee és kezeit hátulról nyakam köré fonta. Leráztam magamról kezeit. - Hát ez meg ki? - bújt elő hátam mögül - Dongsaeng,kopj le. Zico az enyém. - puszilta meg arcom.
-Ugyan kislány,neked csak JaeKyung... - kacsintott MinHeere. - De tudod mit...a tied lehet! - nevetett - Ja,és csak,hogy tudod szerintem jobban jársz ha hanyagolod őt...a szomorú tény,hogy nem csak te vagy az egyetlen lány az életében... - ment hozzá egész közel. Ha valakit megkéne fenyegetnem,biztos JaeKyungot kérném meg,hogy tegye meg helyettem. Elég profi ebben. - ....még meg kell küzdened a fél várossal,hogy csak te legyél neki. - szeme sarkából rám nézett,majd elindult.
-Mégis mit jelentsen ez Zico? - vont kérdőre.
-Ugyan,akadj már le rólam! - emeltem fel hangom - Komolyan azt hitted,hogy bármi is lesz köztünk? Szívecském először néz magadra,aztán arra a lányra,aki az előbb beszélt neked. - flegma voltam vele -  Ugye már látod a különbséget? - pénzt vágtam hozzá,elégedjen meg ennyivel.
-JaeKyung,JaeKyung várj meg! - indultam utána,de eltűnt a tömegben. MinHee elém állt,Istenem....kopjon már le.
- Azt hiszed,hogy a pénzeddel mindent elintézhetsz,hogy azzal mindent megoldasz...hát nem! - felpofozott,majd elment. Egyedül maradtam,JaeKyung faképnél hagyott és még az esti hancúrozásom is ugrott.


JaeKyung Szemszöge:

-Te mit keresel itt? - jobban nem is indulhatott volna az estém. Mindig ott van,ahol nem kéne lennie,minden pillanatom tönkre teszi. Ráadásul még a legújabb ringyójával is  összetűzésbe kerültem. Végül is jó volt szembe nézni az ellenféllel. De nem valami érdekes teremtés,egyszerűen még csak akadályt sem láttam benne. Eléggé kislányosan néz ki és viselkedik és még ő DongSaengez engem...vicces. Nem tudtam ehhez a jelenethez semmit sem fűzni,se energiám,se időm nincs JiHo hülyeségeire. Otthagytam őket,de amint hallottam JiHo estéjének annyi. Ha nem látom meg Hyunát italokkal a kezében,kínos nevetésben törtem volna ki az előbb történtekre gondolva.
-HyunA,menjünk! - álltam meg előtte. Meglepett arcot vágott,de nem tudtam neki elmondani,hogy miért akarok ilyen hirtelen távozni,mert az adrenalin szintem még mindig az egekben volt. Ha meg is próbáltam volna neki elmondani az úgy is csak makogásba végződne.
Nem nagyon akart eljönni és még a barátai is eljöttek,jól érezte magát. Felajánlottam neki,hogy maradhat,ha akar majd haza jövök taxival,de nem engedte,hogy taxizzak,ezért eljött velem. Otthon mindent elmondtam neki,hogy mi történt,ezért megértette,hogy miért akartam ilyen hirtelen haza jönni. Végül egyedül maradtam,HyunA haza ment,mert fáradt volt és ez látszott is rajta.
Már én is lefekvéshez készülődtem,lezuhanyoztam,fogat mostam és még új ágyneműt is húztam. De próbálkozásom,hogy hamarabb fekszem le,mert reggel korán kelek,kudarcba fulladt.
Köntösbe bújtam és ajtót nyitottam,nem kellett volna...
-Zico...vagyis JiHo,hagyj békén! - csuktam volna rá az ajtót,de oda tette lábát,majd belépett az ajtón. - Mit akarsz már megint? - kérdeztem,összefontam kezeim mellkasom előtt.
-Beszélni akarok veled. - mondta. Feleslegesen jött,részemről nem volt miről  beszélnünk. -Inkább bocsánatot kérni. - a földet kezdte bámulni.
-Chhh... - nevettem arcába - Azt mondtad,hogy nem fogsz tőlünk bocsánatot kérni. - mentem be a konyhába,utánam jött. Hogy lehettem olyan hülye,hogy beengedtem a lakásomba. De úgy éreztem,hogy ő is és én is megérdemlünk annyit,hogy ezt megtudjuk beszélni és adjunk egymásnak még egy esélyt. Bár,úgyis elszúrja,majd ezt is. - Akkor mond. - támaszkodtam neki a konyhapultnak.
-Nem tudom,hogy hol kezdjem.... - mondta. - Figyelj! Te vagy az egyetlen lány az életemben,aki iránt bármit is éreztem a 20 évem alatt. - vallotta be - A többi lány rajongtak és rajonganak értem,minden kívánságomat áhítva várják,mindent megtennének,hogy az övék legyek,akár egy éjszakával is beérnék,de egyikük sem érdekel annyira,mint te. - jött közelebb,és megfogta kezeim,de kihúztam őket kezéből és arrébb mentem. -  Benned látok valamit,valami vadat és megközelíthetetlent. Talán a tudat,hogy sose fogsz belém szeretni! Tisztában vagyok vele,hogy nem tekintesz rám úgy,mint egy férfire,hogy magasról teszel rám,a pénzemre és a kibaszott hírnevemre. - idegesebb lett,ahogy erről beszélt - Mégis beléd szerettem... - arcomba lógó hajtincsem fülem mögé rakta - Nem tudom mi vonz benned ennyire,talán az,hogy te vagy az egyetlen,aki nem rajongással nézel rám,talán az,hogy nem érdekel semmi,ami az enyém.Úgy tekintesz rám,mint egy átlagos,hétköznapi srácra a sok közül. De nem vagyok az...pedig néha annak örülnék a legjobban,ha az lehetnék. - mintha szomorúságot láttam volna szemeiben. Igaza volt egy átlagos srácot láttam benne,mert hiába az,aki én azt láttam benne,ami szeretett volna lenni. Szeretem őt,de mivel a tánctanára vagyok,így esélytelen,hogy bármi is legyen köztünk,és ezt ő is tudja. De vonz engem,egyszerre taszít és vonz magához.Ezért van az,hogy nem tudom mit érzek iránta,egyszerűen nem tudom eldönteni. Mikor ezzel az aranyos,'szerelemes' énjével vagyok,egyre jobban magába bolondít és olyankor egy életen át tudnék vele élni,de mikor a bunkó,flegma énje előjön,akkor nem tudom elviselni,ha a közelemben van,ha beszél hozzám,vagy csak rám néz. - ....mert valójában neked mindig is átlagos leszek,de a tudat,hogy közben mást gondolsz rólam,belülről darabokra tép szét. Ha nem látlak nem érzem magam egésznek,nem tudok reggel úgy felkelni,hogy tudom még mindig haragszol rám,a szívem szomorúan ver,ha boldog párokat látok kézen fogva sétálni,mert tudom,hogy nem szeretsz viszont. Szeretnélek moziba vinni,a legjobb éttermekbe,kézen fogva akarok sétálni veled,miközben a naplementét nézzük,vagy egyszerűen már csak az is elég lenne,ha otthon ülnék egymás karjaiban és csak egymásnak lennénk....mert szeretlek és tudnám,hogy te is engem. - szorított magához,majd elengedett - De te is ugyan azt gondolod,mint a többiek,hogy egy beképzelt,bunkó,öntelt hólyag vagyok,aki a pénze és a hírneve mögé rejtőzik. Mert ez így van...bujkálok. Senki nem ismer igazán,sose merem másoknak megmutatni az igazi énem,mert akkor mindenki rájönne a gyengéimre és akkor megtudnának bántani. Ezt nem akarom...nagyon nem. - nagyon sajnáltam őt. Én sose tudtam volna ilyen életet élni,bár egy csekély fájdalmát áttudtam érezni. Sose voltak igazi barátaim,vagy utáltak az iskolában,mert mindenki 'pénzes apuci elkényeztetett kislányának tartottak',vagy csak a pénze miatt barátkoztak velem. A családom volt az egyetlen,akikre mindig számíthattam és számíthatok! Szomorú,de sose voltak barátaim. - Bár mennyire is próbálok ez ellen tenni,hogy megszeresselek,egyszerűen nem megy. Rád gondolok,rólad álmodom éjszakánként,muszáj,hogy lássalak téged,megérintselek,vagy csak halljam a hangod. Nekem ezekre van szükségem,hogy egész legyek! - tudtam,vagyis gondoltam,hogy érez irántam valamit,de azt nem,hogy ennyire. - JaeKyung,nekem szükségem van rád!!!
Ezek után ki ne tudna neki megbocsájtani. Megcsókoltam....

Próbálni őt elfelejteni...sikertelenül (7.rész)

Kyung Szemszöge:

Este,ahogy JaeKyung kiment a szobából nagyon sokáig csak forgolódtam az ágyban. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam,hogy itt vagyok és hagyom,hogy a húgom,aki nem is tudja ki vagyok,ő ápol engem. Végül mégis elnyomott az álom,a picsába is,jó volt újra itt aludni.

Még tegnap kieszeltem ,hogy meglepem JaeKyungot valamivel,mondjuk egy reggelivel,de megelőzött engem. Az ágyam szélén ült egy tálcával a kezében,amin zabpehely volt és mellette tej. A legjobb reggeli...mindig ezt eszek reggelente,mert  folyton sietünk próbálni. Nagyon örültem,hogy ennyit kedveskedik nekem,pedig nem voltam beteg,csak volt egy szép nagy monokli a szemem alatt. Viszont most már nekem is tennem kéne valamit,amivel én kedveskedem neki.

-Igazán nem kellett volna. - mondtam rögtön.

-Ugyan. - legyintett kezével.

-Köszönöm.... - végig simítottam arcán. Elpirult. Megijedtem;lehet ezt nem kellett volna. Nem magamba akarom bolondítani,egyszerűen csak közel szeretnék lenni a húgomhoz.

JaeKyung kiszaladt a szobából,remélem nem miattam. Aztán hangos beszélgetést hallottam a földszintről,biztos a fiúk jöttek.

JaeHyo Szemszöge:

Még reggel próba előtt elmentünk Kyungért. Nem gondoltam volna,hogy Zico idáig megy el,hogy megüti Kyungot,de megtette. Ezért még biztos számolok Zicoval és szerintem a főnök is. Nem akartam,hogy JiHo-t kirúgják vagy valami baja legyen ebből,mert e-mellett jó leader és jó barát,de ezt nem folytathatja így.

-Így aztán lehet élni Hyung! - ugrott az ágyba fekvő helyzetbe P.O,ahogy beértünk a szobába.

-Maknae! - kiáltott rá Kyung nevetve,majd lelökte az ágyról,ahogy egy nagy puffanással ért földet.

-JaeKyung,JaeKyung. - ment oda hozzá és a fejét fogta. - Most engem is kényeztetsz,ugye? - majd befeküdt az ágyba. Kyung már az ágy szélén ült,ezért könnyen össze tudta borzolni P.O haját. - ...fáj. - nyafogta,de senki nem vett róla tudomást.

-Nem gondoltam volna,hogy JiHo ekkorát tud ütni. - ment közelebb MinHyuk és megtapogatta Kyung arcát,aki felszisszent,mivel még mindig fájhatott neki.

Lementünk a földszintre,ott beszélgettünk még pár szót. JaeKyung reggelit akart készíteni nekünk,hogy ne üres hassal menjünk próbálni,de lebeszéltük róla,eleget segített már nekünk.

-Köszönünk mindent. - mondta Taeil. - Holnap találkozunk! - megbeszéltük vele,hogy ma nem kell bejönnie,mert egész nap talpon volt Kyung miatt,biztos fáradt lehet.

JaeKyung Szemszöge:

Ahogy a fiúk elmentek megkönnyebbülve terültem el fotelemben. Húzós volt ez a két nap,igaz Kyung nem kért nagyon semmit,de szinte mindig mellette voltam vagy csináltam neki valamit,mert úgy gondoltam ez a minimum,hogy miattam került ilyen helyzetbe.

Csöngettek,azt hittem a fiúk hagytak itt valamit,ezért mosollyal az arcomon nyitottam ajtót.

-Na mit hagyta.... - kezdtem,de nem a fiúk voltak azok. - HyunA Unnie,mi történt? - hívtam be. Sírt,arca fekete volt elfojt sminkje miatt. A nappaliban 'ültettem le',míg vittem neki teát. Megdöbbenve hallgattam,amit mondott.

-Annyira sajnálom... - fogtam meg kezét,majd megöleltem. Valóban sajnáltam,hogy szakítottak HyunSeunggal,de az ő szerelmük úgyse lett volna teljes. - Ugyan,Unnie,kérlek ne sírj.

-De hát... - mondta,majd újra sírni kezdett.

-HyunA meddig fogsz még utána futni? Elhagyott téged,már nem vagytok együtt. Nem lehetsz mindig szomorú,mert olyat szeretsz,akit nem szabadna. El kell őt engedned,ha kell;végleg. - Zicora gondoltam,miközben erről beszéltem,mi még nem is vagyunk együtt,de már most elég viharos a kapcsolatunk. - Gyönyörű lány vagy,keress más valakit,valaki olyat,aki őszintén szeret téged és megbecsül,aki nem hanyagol el és mindig gondol rád. - talán durván érintette őt,amit mondtam neki,de muszáj felnyitnom a szemét.

-De JaeKyung,én őt szeretem. Te ezt nem tudod....nem tudod milyen,mikor egész nap azt várod,hogy végre lásd,még ha csak 1 percre is,mikor órákat készülődsz azért,hogy a legszebb legyél mellette,mikor várod hogy felhívjon,hogy keressen. Nem tudod milyen érzés,mikor kedvesemnek hív,vagy azt mondja 'szeretlek'. Te nem tudod milyen érzés,mikor akit szeretsz,magához ölel érzed az illatát,érzed,hogy milyen gyorsan ver a szíve,mikor megáll köztetek az idő és csak egymásnak vagytok. Mikor elváltok egymástól,nagyon nagy űr van a szívedben,pedig tudod hol van,mit csinál,kivel van. - szipogta - Én nem mással akarok lenni,hanem vele,mellette akarok gyönyörű lenni és mellette vagyok igazán szép. Azt szeretném,hogy megbecsüljön és végre jöjjön rá,hogy elbaszta,amit velem tett. - nagyon sajnáltam őt és nagyon szép volt,amit mondott,de tudtam,hogy HyunSeung nem az a fajta,aki ha dob egy lányt,akkor vissza csalja magához. 

- HyunA... - kezdtem - Igenis tudom,milyen érzés...Nem mutatom,nem beszélek róla,de ezzel ellentétben,szerelmes vagyok,őrülten szerelmes. Csak tudod megtanultam,hogy rejtsem el az érzéseim,ezért van az,hogy nem látsz sírni,vagy szomorúan,még csak azt sem,mikor rá gondolok és a szívem gyorsan ver és elpirulok,mert mélyen elrejtem magamban. - vallottam be - Mikor meglátom egyszerűen nem vagyok önmagam,és amikor a közelemben van,nem tudok uralkodni magamon,meg kell,hogy érintsem,hogy beszéljek hozzá. Mikor rám mosolyog és a világ legboldogabb emberének érzem magam,pedig lehet nem is miattam mosolyog. Mikor a szoba az ő bódító illatával van tele,de mégsem tudsz betelni vele,legszívesebben oda mennél hozzá és addig ölelnéd,amíg az illata teljesen bele nem ivódik az emlékezetedbe. De nem lehet....mert akkor rájönne mindenre,hogy annak ellenére,mennyi rossz dolgot tett,nem tudsz másra gondolni,nem tudsz másról beszélni,mert ő jár a fejedben. Mikor legszívesebben bevallanál neki mindent,hogy szereted,hogy mindig-mindenhol vele akarsz lenni,hogy akármit tesz vagy gondol,mindezek ellenére,csak ő kell neked. Mert kézen fogva sétálnál vele,kiülnél vele egy parkba és folyton csak csókolgatnád,a haját túrnád, és elmennél vele bárhova,még akkor is ha ez az embereknek nem tetszene. De ez nem érdekel....és miért mert,neked csak ő van,még ha mindenki más ellened is van. Mert igen,ezt érzem,csak nem mondom,de talán majd egyszer,talán mikor már biztosan tudom,hogy ő is engem akar-e,vagy hogy ő is ugyanazt érzi-e,mint én...de várok,várok a megfelelő pillanatra. Mert megéri... - kikerekedett szemekkel  bámult engem,szerintem még ő sem hitte el,amit mondtam,ahogyan én sem,de már nem bírtam magamban tartani,muszáj volt kiadnom magamból.

 - De akkor is én azt akarom,hogy kopogjon azon az ajtón egy csokor virággal a kezében és bocsánatot kérjen,hogy elhagyott engem. - törölgette szemeit,még jobban elkenve szemfestékét. Az az erős,magabiztos,gyönyörű,mindig élet vidám nő,akit a képernyőn látni...megtört. Nem láttam még őt így,de borzasztó volt,hogy ennyire megviselte.

-Minden lány ezt akarja,ahogyan én is,de ez hülyeség,nem fog visszajönni,ezt te is tudod! - néztem rá,fájdalmat láttam szemeiben. Talán nem így kellett volna vele beszélnem. - Hidd el nekem,nem bántani akarlak azzal,hogy így beszélek veled,de bíznod kell bennem és bíznod kell magadban,hogy erős vagy,talpra fogsz állni és boldog leszel nélküle is. - mondtam és mosolyra húzódott szám - Még ha néha össze is futsz vele,nem mutathatod neki,hogy mennyire fáj neked ez az egész. Csak mosolyogja magabiztosan az arcába. - tudom,hiába mondok most neki bármit is vagy akár fejre is állhatnék,nem figyelne rám. Annyira elmerült gondolataiba,hogy nem akartam megzavarni.

-Igazad van. - mondta. Felállt és lefojt könnyeit letörölte és mosoly került arcára. - Elvégre is,HyunSeung a múlt....már rég. - törődött bele. Remélem komolyan is gondolja,amit mondott és elfelejti őt. -  Most pedig,rendbe szedjük magunkat és este elmegyünk bulizni! Mindketten megfelejtkezünk ezekről a rossz fiúkról.  - jelentette ki.

-HyunA,reggel korán kell kelnem. Próbára megyek. - álltam fel én is.

-És? - nézett rám nagy szemeivel - Én is. - fogta meg kezem és az ajtó felé húzott.

-De most hova megyünk? -kérdeztem,majd táskámért nyúltam.

-Hát vásárolni,kozmetikushoz,fodrászhoz. Elviszlek a legjobb helyekre. - hadarta.

-Akkor csak elkísérni tudlak,még nem kaptam meg az első fizetésem és még a szüleim sem utalták a pénzem. - biggyesztettem le ajkaim. Alig voltam még itt 3 hónapja,szükségem van a szüleim támogatására,legalább addig,amíg nem állok lábra. Igaz pénzben nem volt hiány,mert apa egy elég nagy cég igazgatója,amiért meg is küzdött,de nem szerettem,ha a szüleim elkényeztettek,mint egyetlen lányukat. Egyrészt,ezért is jöttem el Busanból. Talpra kell állnom;egyedül!

-Butus,meghívtalak;fizetem! - koppintott orromra és nevetett.

Valóban olyan helyekre vitt el,ahová talán én órákat vártam volna,hogy bejussak,de ő csak rájuk köszönt és már bent is voltunk.

Zico Szemszöge:

Egyáltalán nem akartam bocsánatot kérni se JaeKyungtól se Kyungtól. Elég fájdalmat okoztak már nekem,ahhoz,hogy én könyörögjek bocsánatért. Arra viszont számíthatnak,hogy ezt nem fogom elfelejteni nekik.

Egész este egy lány riszálta magát nekem,eleinte zavart,de mikor már eleget ittam nem érdekelt. Nem volt jó nézni,hogy mindenki jól szórakozik én meg siratom magam,de ha ők jól érzik magukat és jó kedvűen buliznak,akkor én miért ne? Sose voltam az  a nagy bulikba járós,de valahogy el kell terelnem a figyelmem. Ez sikerült is...

A szemem egy gyönyörű lányon akadt meg,ahogy a tömeget pásztáztam. Nagyon csinos,nem volt olyan srác a tömegben,aki legalább 1x ne nézett volna rá. Sokáig csak figyeltem,háttal állt nekem,olyan pontosan és ügyesen mozgott a zenére,mintha egyáltalán nem zavarná,hogy eléggé mini az a szoknya,ami rajta van. Tökéletes alak,gyönyörű sötétbarna,majdnem fekete haja hullámokban omlott hátára,és azok a hosszú,formás lábak. Attól féltem,ha tovább nézem és nem teszek semmit elég kínos helyzetbe kerülök,férfias énem ismerve.

Lehúztam poharam tartalmát,felálltam és oda mentem hozzá. Hátulról hozzá simultam és fülébe suttogtam.

-Elképzeltem magunkat az ágyamban,meztelenül,körülbelül úgy ... - néztem órámra - ...5 perc múlva. - fogtam meg kezét,hogy szembe fordítsam magammal.

-Elég fordítva ülsz azon a lovon,ha azt hiszed,ezzel bárkit is feltudsz szedni. - mondta gyorsan,majd felém fordult.

-Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre.

Túl féltékeny (6.rész)

Kyung szemszöge:

Még este úgy döntöttem,hogy meglátogatom JaeKyungot. Így is tettem...reggel rögtön hozzá mentem,hátha munkába is velem jön később. Percekig csak álltam ajtaja előtt,nem mertem kopogni. Féltem,hogy itt van JiHo,mert este nem jött haza,biztos ordibálna velem,ha itt találna. Végül kopogtam...Ideges voltam;nagyon.

Nyílt az ajtó...

-öhm... - túrtam zavartan hajamba - Jó reggelt JaeKyung. - mondtam.

-Szia,Kyung! - mosolygott rám - Gyere be. - nyitotta ki jobban az ajtót.

-Gondoltam meglátogatlak. Bár ma találkozunk,de arra gondoltam,vagyis...Őszintén..kíváncsi voltam hol laksz. - mondtam,mindig összezavarodtam,mikor vele beszéltem. Na de hogy ne tudnám hol lakik,hisz én vettem ezt a lakást. Meglepett,de minden úgy volt elrendezve,ahogy hagytam akkor. - Szép lakás...szép nagy. - szólaltam meg.

-Tudod,én és a bátyám...

-Tudom! - válaszoltam. Nagyon meglephette válaszom,arcán láttam,mosolyra késztetett. 

A konyhába mentünk,főzött kávét,ez így reggel nagyon jól fog esni,úgy siettem,hogy a dormban el is felejtettem inni. Egy macska tekergett a lábam alatt,megsimogattam.

-Nem tudtam,hogy van macskád. - mondtam.

-Nincs! - lepődött meg,amitől én is,ha nincs macskája,akkor ez kié? - Ja,ő. Csak...hogy is mondjam,találtam? Nem ő talált meg engem. - vette kezébe. Gügyögni kezdett neki. 

Soha nem gondoltam volna,hogy mi már bármikor is fogunk egy asztalnál ülni;még ha most ülünk is utoljára együtt,akkor is boldog voltam.

-Hol találom a mosdót? - kérdeztem - Tudod,macskát simogattam. - emeltem fel kezeim.

-Igen,kissé hullik a szőre. - nevetett - Egyébként,fent van az emeleten. - mondta. Ez egy jó ürügy volt,hogy feljussak az emeletre.

Ott hagytam,tovább beszélt a macskának,még fent is hallottam. - "Kyung bácsi nagyon kedves hozzám. "- mondta - "Nagyon megkedveltem őt Bob...nagyon.." - folytatta. - "Neked mi a véleményed róla?"  - dorombolni kezdett,JaeKyung a macskához bújt. Nem tudtam eldönteni,hogy most sírjak vagy nevessek. Vicces is volt,hogy ezt mondta,de egyben könnyfakasztó is,főleg,hogy már rég nem láttam őt. 2 év hosszú idő. Először valóban a mosdóba mentem,de ahogy a szoba mellett mentem el,amin a nevem volt;benyitottam. Minden ugyan úgy volt;a papírok,amiket az asztalon hagytam,a pizsamám amit a legjobban szerettem oda volt hajtogatva az ágyra,az öltönyöm pedig ugyanott lógott felakasztva a függöny tartón,és ami a legjobban meglepett az amit a szekrényen láttam;a levél...a levél amit írtam neki,mikor itt hagytam őt,ki volt ragasztva a szekrény ajtóra. 

Ha tehettem volna sírtam volna,ha megtehettem volna leszaladtam volna hozzá és mindent elmondtam volna neki,csak hogy visszajöhessek,de még nem teszem.

-Te mit csinálsz Kyung? - szólított meg - Az a tesóm szobája...eltévedtél? - Nem tudtam,hogy haragszik-e rám,nem tudtam ki venni a hangjából.

-Biztos nagyon szereted őt... - kezdtem - ...úgy tűnik,mintha minden úgy lenne ahogy ő hagyta. - mondtam. Remélem nem haragudott meg rám,hogy benyitottam.

-Tudod,ő az egyetlen testvérem,nagyon hiányzik nekem,ezért így hagytam. - közelebb jött és becsukta az ajtót. - Nem szerette,ha a dolgaihoz nyúltam. Nagyon kiakadna,ha más hogy lenne a szobája,mint volt,mikor vissza jön... - nevetett,közben egy kósza könnycseppet törölt le arcáról - ...persze,ha vissza jön. - fejezte be. Nagyon megsajnáltam őt,nem tudtam neki mit mondani. Mit mondhattam volna neki? - Én.. - szipogott -...nem tudom,hogy mi lenne a legjobb. Ha nem látnám őt többet,vagy hogy tudom,hogy van valahol egy bátyám,csak... - sírt - ...csak...nem kíváncsi rám. - sírta el magát végül,le akarta törölni őket,de nem hagytam. Magamhoz rántottam őt és szorosan öleltem.

 2 éve nem voltam ilyen boldog,mint most.

Álltam távolabb tőle. Amikor láttam sírni hirtelen úgy éreztem,hogy egy világ omlik össze bennem,hogy így látom őt. Láttam,ahogy a könnyek becsíkozzák arcát. Elviselhetetlen volt a tudat,hogy miattam sír,még ha ő nem is tudja.

-Nem tudom elviselni,hogy sírsz. - ráztam meg fejem - Akkor meg főleg nem,ha itt vagyok veled és helyette mosolyt tudok csalni arcodra. - töröltem le könnyeit és lágy csókot adtam homlokára.

Zico szemszöge:

Nagyon sajgott a fejem mikor felébredtem,ráadásul az autómban,szóval itt aludtam. Nem emlékeztem semmire,maximum részletekre,remélem nem tettem semmi olyat,amit most megbánok. Az órámra néztem;11 óra. Elfogok késni a próbáról,ha nem szedem össze magam gyorsan.

Felhívtam U-kwont. Megpróbáltam kifaggatni,hogy nem tud-e valamit a tegnapi napomról,mert talán ittam és most az autómban fekszem,irtózatos fej fájással.

-JiHo,nem tudom. -válaszolta -  A próbán mindenkivel bunkó voltál,főleg JaeKyunggal és Kyunggal. Aztán összevesztél JaeHyoval... - fejezte be.

Megköszöntem,hogy elmondta és,hogy számíthatok rá annak ellenére,amilyen mostanában vagyok. Hát persze,tegnap este JaeKyungnál voltam;veszekedtünk. Bocsánatot kell kérne tőle.

Kopogtam,de senki nem nyitott ajtót,mivel nyitva volt bementem. Mindenhol szét néztem de nem volt sehol,ezért az emeletre mentem. Mikor megláttam,hogy Kyung és JaeKyung az ajtó előtt ölelték egymást,könnyek gyűltek szemembe.

Hazudtak nekem,és ez fájt a legjobban...

Nevetni és tapsolni kezdtem kínomban.

-....és én még bocsánatot akartam kérni tőletek. - mondtam,ahogy rám néztek - Hát persze,hogy nincs köztetek semmi,biztos ezt is beképzelem magamnak és csak féltékeny vagyok. - játszottam rá kicsit. Nevettem,de közben könnyeztem.

-JiHo,JiHo várj... - jött utánam JaeKyung.

-Ember,félre érted. - állított meg Kyung.

-Ne szólj hozzám...TE NE! - ordítottam. Mérgesebb lettem és megütöttem őt,a földre esett. Utoljára JaeKyungra néztem,majd ott hagytam őket.

Végeztem veled Park JaeKyung...egy életre végeztem veled!! 

JaeKyung szemszöge:

 Hihetetlen jól esett,hogy Kyung magához ölelt,nagyon jól éreztem magam a társaságában. Jó volt tudni,hogy van egy ember,akire minden titkom rá bízhatom,aki mellettem áll,akinek bármit elmondhatok,mert mindenben mellettem áll és nem csap be. Már most olyan volt nekem,mint bátyám helyett bátyám,vagyis addig amíg az igazit meg nem találom...de a legfontosabb a legjobb barátom.

Tapsolást és hangos nevetést hallottam a hátam mögött.

-...és én még bocsánatot akartam kérni. - szólalt meg Zico. Mindig pont rosszkor érkezik. Ezt már ha akartam volna se tudtam volna kimagyarázni,báár szerintem nem is akartam.

Mikor megláttam,hogy JiHo megütötte Kyungot,egyszerre ijedtem meg és esett nagyot a szememben Zico. Dühös voltam rá;nagyon. Ha Kyung nem feküdne a földön,Zico után mentem volna és akkor most ő feküdne a földön.

-Kyung...Kyung,jól vagy? - segítettem fel, a kanapéra fektettem. - Hozzak valamit? Vizet,vagy párnát,akármit? - kérdeztem aggódva.

-Nem,nem kell. - mondta - JaeKyung...

-Igen? 

-Köszönöm. - arcon puszilt.

Egész nap vele voltam,segítettem neki mindenben,hoztam neki amit kért,főztem neki ebédet. Egyszóval,ápoltam. Nem engedhettem,hogy visszamenjen a Dormba,így nem engedhettem autóba ülni. Szédült,hányingere volt,fájt a feje,így veszélyes lett volna vezetnie. A fiúkat is felhívtam,hogy ne aggódjanak itt van nálam,biztonságban és hogy nem esett azon kívül semmi baja,hogy Zico kiütötte. Elmondtam nekik,hogy mi történt,és végül az érvemet is megértették miért alszik ma itt.

-Beszéltem a fiúkkal. - mentem be a szobába. Szépen megágyaztam neki a bátyám szobájába,vittem be neki vizet és narancslevet az éjjeli szekrényre. Ez az első alkalom,hogy itt alszik valaki ebben a szobában,mióta a bátyám itt hagyott. - Azt mondták,hogy holnap,ha tudnak eljönnek érted.  - ültem le ágya szélére. - Most pedig aludnod kell,hogy kialudd a fejfájást. - adtam puszit homlokára. - Jó éjt! - mondtam,majd felálltam és kimentem.

Jó volt a tudat,hogy ma végre nem vagyok egyedül,még ha csak 1 éjszakára is. Bár annak jobban örülnék,ha végre a bátyám aludna itt,azzal én is nyugodtabb lennék...

Egyenlőre pedig azt várom,hogy Kyung jobban legyen. Nem értem JiHo miért mindig Kyungon tölti ki a mérgét,csak mert féltékeny...túl féltékeny. Nem vagyok együtt se vele,se Kyunggal...de ha így folytatja közelebb kerülök Kyunghoz...amit nem is bánnék!