Túl féltékeny (6.rész)

Kyung szemszöge:

Még este úgy döntöttem,hogy meglátogatom JaeKyungot. Így is tettem...reggel rögtön hozzá mentem,hátha munkába is velem jön később. Percekig csak álltam ajtaja előtt,nem mertem kopogni. Féltem,hogy itt van JiHo,mert este nem jött haza,biztos ordibálna velem,ha itt találna. Végül kopogtam...Ideges voltam;nagyon.

Nyílt az ajtó...

-öhm... - túrtam zavartan hajamba - Jó reggelt JaeKyung. - mondtam.

-Szia,Kyung! - mosolygott rám - Gyere be. - nyitotta ki jobban az ajtót.

-Gondoltam meglátogatlak. Bár ma találkozunk,de arra gondoltam,vagyis...Őszintén..kíváncsi voltam hol laksz. - mondtam,mindig összezavarodtam,mikor vele beszéltem. Na de hogy ne tudnám hol lakik,hisz én vettem ezt a lakást. Meglepett,de minden úgy volt elrendezve,ahogy hagytam akkor. - Szép lakás...szép nagy. - szólaltam meg.

-Tudod,én és a bátyám...

-Tudom! - válaszoltam. Nagyon meglephette válaszom,arcán láttam,mosolyra késztetett. 

A konyhába mentünk,főzött kávét,ez így reggel nagyon jól fog esni,úgy siettem,hogy a dormban el is felejtettem inni. Egy macska tekergett a lábam alatt,megsimogattam.

-Nem tudtam,hogy van macskád. - mondtam.

-Nincs! - lepődött meg,amitől én is,ha nincs macskája,akkor ez kié? - Ja,ő. Csak...hogy is mondjam,találtam? Nem ő talált meg engem. - vette kezébe. Gügyögni kezdett neki. 

Soha nem gondoltam volna,hogy mi már bármikor is fogunk egy asztalnál ülni;még ha most ülünk is utoljára együtt,akkor is boldog voltam.

-Hol találom a mosdót? - kérdeztem - Tudod,macskát simogattam. - emeltem fel kezeim.

-Igen,kissé hullik a szőre. - nevetett - Egyébként,fent van az emeleten. - mondta. Ez egy jó ürügy volt,hogy feljussak az emeletre.

Ott hagytam,tovább beszélt a macskának,még fent is hallottam. - "Kyung bácsi nagyon kedves hozzám. "- mondta - "Nagyon megkedveltem őt Bob...nagyon.." - folytatta. - "Neked mi a véleményed róla?"  - dorombolni kezdett,JaeKyung a macskához bújt. Nem tudtam eldönteni,hogy most sírjak vagy nevessek. Vicces is volt,hogy ezt mondta,de egyben könnyfakasztó is,főleg,hogy már rég nem láttam őt. 2 év hosszú idő. Először valóban a mosdóba mentem,de ahogy a szoba mellett mentem el,amin a nevem volt;benyitottam. Minden ugyan úgy volt;a papírok,amiket az asztalon hagytam,a pizsamám amit a legjobban szerettem oda volt hajtogatva az ágyra,az öltönyöm pedig ugyanott lógott felakasztva a függöny tartón,és ami a legjobban meglepett az amit a szekrényen láttam;a levél...a levél amit írtam neki,mikor itt hagytam őt,ki volt ragasztva a szekrény ajtóra. 

Ha tehettem volna sírtam volna,ha megtehettem volna leszaladtam volna hozzá és mindent elmondtam volna neki,csak hogy visszajöhessek,de még nem teszem.

-Te mit csinálsz Kyung? - szólított meg - Az a tesóm szobája...eltévedtél? - Nem tudtam,hogy haragszik-e rám,nem tudtam ki venni a hangjából.

-Biztos nagyon szereted őt... - kezdtem - ...úgy tűnik,mintha minden úgy lenne ahogy ő hagyta. - mondtam. Remélem nem haragudott meg rám,hogy benyitottam.

-Tudod,ő az egyetlen testvérem,nagyon hiányzik nekem,ezért így hagytam. - közelebb jött és becsukta az ajtót. - Nem szerette,ha a dolgaihoz nyúltam. Nagyon kiakadna,ha más hogy lenne a szobája,mint volt,mikor vissza jön... - nevetett,közben egy kósza könnycseppet törölt le arcáról - ...persze,ha vissza jön. - fejezte be. Nagyon megsajnáltam őt,nem tudtam neki mit mondani. Mit mondhattam volna neki? - Én.. - szipogott -...nem tudom,hogy mi lenne a legjobb. Ha nem látnám őt többet,vagy hogy tudom,hogy van valahol egy bátyám,csak... - sírt - ...csak...nem kíváncsi rám. - sírta el magát végül,le akarta törölni őket,de nem hagytam. Magamhoz rántottam őt és szorosan öleltem.

 2 éve nem voltam ilyen boldog,mint most.

Álltam távolabb tőle. Amikor láttam sírni hirtelen úgy éreztem,hogy egy világ omlik össze bennem,hogy így látom őt. Láttam,ahogy a könnyek becsíkozzák arcát. Elviselhetetlen volt a tudat,hogy miattam sír,még ha ő nem is tudja.

-Nem tudom elviselni,hogy sírsz. - ráztam meg fejem - Akkor meg főleg nem,ha itt vagyok veled és helyette mosolyt tudok csalni arcodra. - töröltem le könnyeit és lágy csókot adtam homlokára.

Zico szemszöge:

Nagyon sajgott a fejem mikor felébredtem,ráadásul az autómban,szóval itt aludtam. Nem emlékeztem semmire,maximum részletekre,remélem nem tettem semmi olyat,amit most megbánok. Az órámra néztem;11 óra. Elfogok késni a próbáról,ha nem szedem össze magam gyorsan.

Felhívtam U-kwont. Megpróbáltam kifaggatni,hogy nem tud-e valamit a tegnapi napomról,mert talán ittam és most az autómban fekszem,irtózatos fej fájással.

-JiHo,nem tudom. -válaszolta -  A próbán mindenkivel bunkó voltál,főleg JaeKyunggal és Kyunggal. Aztán összevesztél JaeHyoval... - fejezte be.

Megköszöntem,hogy elmondta és,hogy számíthatok rá annak ellenére,amilyen mostanában vagyok. Hát persze,tegnap este JaeKyungnál voltam;veszekedtünk. Bocsánatot kell kérne tőle.

Kopogtam,de senki nem nyitott ajtót,mivel nyitva volt bementem. Mindenhol szét néztem de nem volt sehol,ezért az emeletre mentem. Mikor megláttam,hogy Kyung és JaeKyung az ajtó előtt ölelték egymást,könnyek gyűltek szemembe.

Hazudtak nekem,és ez fájt a legjobban...

Nevetni és tapsolni kezdtem kínomban.

-....és én még bocsánatot akartam kérni tőletek. - mondtam,ahogy rám néztek - Hát persze,hogy nincs köztetek semmi,biztos ezt is beképzelem magamnak és csak féltékeny vagyok. - játszottam rá kicsit. Nevettem,de közben könnyeztem.

-JiHo,JiHo várj... - jött utánam JaeKyung.

-Ember,félre érted. - állított meg Kyung.

-Ne szólj hozzám...TE NE! - ordítottam. Mérgesebb lettem és megütöttem őt,a földre esett. Utoljára JaeKyungra néztem,majd ott hagytam őket.

Végeztem veled Park JaeKyung...egy életre végeztem veled!! 

JaeKyung szemszöge:

 Hihetetlen jól esett,hogy Kyung magához ölelt,nagyon jól éreztem magam a társaságában. Jó volt tudni,hogy van egy ember,akire minden titkom rá bízhatom,aki mellettem áll,akinek bármit elmondhatok,mert mindenben mellettem áll és nem csap be. Már most olyan volt nekem,mint bátyám helyett bátyám,vagyis addig amíg az igazit meg nem találom...de a legfontosabb a legjobb barátom.

Tapsolást és hangos nevetést hallottam a hátam mögött.

-...és én még bocsánatot akartam kérni. - szólalt meg Zico. Mindig pont rosszkor érkezik. Ezt már ha akartam volna se tudtam volna kimagyarázni,báár szerintem nem is akartam.

Mikor megláttam,hogy JiHo megütötte Kyungot,egyszerre ijedtem meg és esett nagyot a szememben Zico. Dühös voltam rá;nagyon. Ha Kyung nem feküdne a földön,Zico után mentem volna és akkor most ő feküdne a földön.

-Kyung...Kyung,jól vagy? - segítettem fel, a kanapéra fektettem. - Hozzak valamit? Vizet,vagy párnát,akármit? - kérdeztem aggódva.

-Nem,nem kell. - mondta - JaeKyung...

-Igen? 

-Köszönöm. - arcon puszilt.

Egész nap vele voltam,segítettem neki mindenben,hoztam neki amit kért,főztem neki ebédet. Egyszóval,ápoltam. Nem engedhettem,hogy visszamenjen a Dormba,így nem engedhettem autóba ülni. Szédült,hányingere volt,fájt a feje,így veszélyes lett volna vezetnie. A fiúkat is felhívtam,hogy ne aggódjanak itt van nálam,biztonságban és hogy nem esett azon kívül semmi baja,hogy Zico kiütötte. Elmondtam nekik,hogy mi történt,és végül az érvemet is megértették miért alszik ma itt.

-Beszéltem a fiúkkal. - mentem be a szobába. Szépen megágyaztam neki a bátyám szobájába,vittem be neki vizet és narancslevet az éjjeli szekrényre. Ez az első alkalom,hogy itt alszik valaki ebben a szobában,mióta a bátyám itt hagyott. - Azt mondták,hogy holnap,ha tudnak eljönnek érted.  - ültem le ágya szélére. - Most pedig aludnod kell,hogy kialudd a fejfájást. - adtam puszit homlokára. - Jó éjt! - mondtam,majd felálltam és kimentem.

Jó volt a tudat,hogy ma végre nem vagyok egyedül,még ha csak 1 éjszakára is. Bár annak jobban örülnék,ha végre a bátyám aludna itt,azzal én is nyugodtabb lennék...

Egyenlőre pedig azt várom,hogy Kyung jobban legyen. Nem értem JiHo miért mindig Kyungon tölti ki a mérgét,csak mert féltékeny...túl féltékeny. Nem vagyok együtt se vele,se Kyunggal...de ha így folytatja közelebb kerülök Kyunghoz...amit nem is bánnék!